rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újraválasztotta elnökét Mauritánia


Mauritánia

Újraválasztotta elnökét Mauritánia

A szombati szavazás hivatalos végeredménye szerint 56 százalékos részvétel mellett a voksok mintegy 82 százalékát kapta Mohamed Ould Abdel Aziz. A meggyőző fölénnyel nyerő államfő tehát megkezdheti második, ötéves ciklusát az északnyugat-afrikai ország élén. Abdel Aziz a Nyugat megbízható szövetségesének számít az al-Kaida terrorszervezethez kötődő iszlamisták elleni harcban.

A mauritániai elnökválasztás második legtöbb voksot kapó jelöltje jócskán elmarad az államfő eredményétől: a rabszolgaság ellen küzdő aktivista kilenc százalékot ért el.

A 2008-ban katonai puccsal hatalomra került Abdel Aziz ellenzéke által meghirdetett bojkott annyiban sikeresnek mondható, hogy a részvétel elmaradt a tavalyi parlamenti vagy az öt évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest, de második fordulóra most sem lesz szükség.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Erőszakos tüntetés a koszovói Mitrovica hídjánál