rendkívüli hír

rendkívüli hír

Magyar szál a lengyel lehallgatási botrányban

Éppen ezt olvassa:

Magyar szál a lengyel lehallgatási botrányban

Betűméret Aa Aa

A Wprost című hetilap még a múlthéten hozta nyilvánosságra Bartlomiej Sienkiewicz lengyel belügyminiszter és Marek Belka jegybankelnök beszélgetését, melyben arról volt szó, hogy a pénzügyminiszter leváltásáért cserébe a központi bank támogatná a kormány válságkezelő intézkedéseit.

A lap hétfői számában ismét belpolitikai vihart kavart. Közölte egy tavalyi beszélgetés leiratát, melyben Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter Jacek Rostowski volt pénzügyminiszterrel arról beszélt, hogy az amerikai-lengyel kapcsolatok semmit nem érnek. A lengyel diplomácia vezetője obszcén kifejezéssel illette az együttműködést. Egy héten belül ez már a második kiszivárogtatott beszélgetés volt Lengyelországban, amely kormánytagokat érintett.

- Egy szervezett bűnözői csoport támadta meg a kormányt. Még nem tudjuk ki áll emögött, de folyik a vizsgálat – mondta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.

A botrány kínos helyzetbe hozta a Donald Tusk vezette kormányt. Az ellenzék előrehozott választásokat követel. A miniszterelnök a múlt héten még arról beszélt, hogy ez lehet a krízis egyik lehetséges megoldása, hétfőn viszont ellentétes álláspontra helyezkedett.

- A miniszterek számára nem lesz semmi következmény, mert az egyetlen hibájuk az volt, hogy vulgáris szavakat használtak egy magánbeszélgetés során, de ilyen a világon bárhol előfordulhat – fogalmazott Donald Tusk.

A lehallgatásokat két varsói étteremben készítették, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a lengyel hetilapnak van-e további hangfelvétele.

A magyar szál

A Wprost hangfelvételei szerint a beszélgetések során többször is szóba került Magyarország. Február 9-én Jacek Krawiec, a lengyel állami olajtársaság vezetője Paweł Graś lengyel kormányszóvivővel találkozott, ahol Krawiec azt mondta, hogy a magyarok orosz atomerőművet építenek, és ehhez 10 milliárd eurós orosz hitelt vesznek igénybe. Krawiec vulgáris kifejezéseket használt Orbán Viktor magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való kapcsolatára.

Az állami olajtársaság vezetője magyar kollégájáról, Hernádi Zsoltról is szólt a lehallgatott beszélgetés során. A Wrpost Krawiec egyik budapesti látogatásáról ír, melynek fordítása megjelent a magyar Kapitalizmus blogon.

Ennek egy részét idézzük:

Jacek Krawiec: “Na figyelj, mondok nektek még egy ügyet. Elmentem ezzel Hernádihoz, mert ő nem hagyhatja el Budapestet, kérdezem tőle: és te, hány évet kapsz? És ő így …mosolyogva, lazán mondja: Figyelj, a jogászaim találtak valamit, hogy ebben a témában az ügyet bármelyik EU-s országban folytatják le, és az ítélet felmentő lesz, akkor az minden EU-s országnak el kell ismernie, és utazhatok Európába. Én mondom: Magyarországon lesz a per? Ő mondja: Persze. Én mondom, de tudod, hogy ez eltart két, három évig. Ő mondja: nem, áprilisban lesz ítélet. És ül mellette a jogi ügyek igazgatója, egy ilyen nagyon önelégült vendég. Ábel. És ő nevetve mondja: Ábel, mondd meg Jaceknek, ki fog engem vádolni ebben a perben Magyarországon? És Ábel mondja: a feleségem. El tudjátok képzelni ezt a helyzetet? A feleség az ügyész, az ítélet felmentő, minden elintézve. El tudjátok ezt képzelni nálunk?”

A MOL egyelőre nem reagált az ügyre.