rendkívüli hír

Hatalmas feladat vár az új spanyol királyra

Éppen ezt olvassa:

Hatalmas feladat vár az új spanyol királyra

Betűméret Aa Aa

Madridban sok ezren köszöntötték Spanyolország új királyát, VI. Fülöpöt csütörtökön.

Hivatalos beiktatása után az uralkodó nyitott Rolls Royce-on hajtatott át a belvároson, oldalán Letícia királynéval, és integetve fogadta alattvalói hódolatát.

Az ünneplő tömegben megkérdezettek örömmel fogadták a 46 esztendős herceg trónra lépését. Egyikük azt mondta, Fülöp kifogástalan úriember, keményen dolgozik, és mindent meg fog tenni Spanyolországért. Egy fiatalember szerint Fülöp sokkal jobb király lesz, mint amilyen az apja, János Károly volt. Egy harmadik ünneplő pedig arról beszélt, hogy hatalmas feladat vár az uralkodóra: be kell bizonyítania, hogy az alkotmányos monarchia jobb államforma, mint a köztársaság.

A spanyolok kétharmada egyébként úgy gondolja, hogy népszavazáson kellene dönteni arról, megtartsa-e az ország a királyság intézményét.

A harminc fok fölötti hőségben csaknem száz embert kellett ellátniuk a mentősöknek.

VI. Fülöp beiktatása egyébként feltűnően szerény volt, mintha ezzel is azt üzenték volna: gazdasági válság idején nincs helye a fényűzésnek.

Ott volt a tömegben az Euronews madridi tudósítója, Carlos Marlasca is. Azt mondta, hogy az utóbbi évek botrányai igencsak megtépázták a királyság tekintélyét Spanyolországban. Az új uralkodónak, VI. Fülöpnek valóban nem lesz egyszerű dolga, hiszen helyre kell állítania a monarchia elveszett presztízsét.