rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kimenekítik az iraki olajfinomítókból a munkásokat


Irak

Kimenekítik az iraki olajfinomítókból a munkásokat

Irak északi részén, Kirkuktól nem messze gyászolják a harcok áldozatait. Eközben az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita csoport fegyveresei győzelmüket ünneplik Bajdzsiban, ahol szerdán megrohamozták az egyik legfontosabb iraki kőolajfinomítót. A Bagdadtól 200 km-re, északra lévő létesítményt még kedden bezárták, és az alkalmazottak többségét kimenekítették a várható veszély miatt. Csütörtökön evakuálták az összes még ott tartózkodó munkást is.

Irakban nem vagy csak nehezen lehet üzemanyaghoz jutni. Az emberek hosszú órákat állnak sorba benzinért.

- Reggel hat óra óta várok itt mindössze 30 liter benzinért. Amíg várakoztam, addig elhasználtam 10 litert. Elfogadhatatlan ez a helyzet. Csupán 30 liter olaj Irakban, az olaj hazájában – panaszolta egy férfi.

A Baszránál lévő olajfinomítókból is tömegesen evakuálják dolgozóikat a külföldi cégek. A város környékén továbbra is folynak a harcok, jelentések szerint az ország legnagyobb olajfinomítójának háromnegyedét már elfoglalták az iszlamista fegyveresek.

Miközben egyre hevesebb összecsapások zajlanak az ország északi részén, a félelem egyre nő az ország déli részén is. Az Irakban dúló felekezeti harcok miatt a nemzetközi olajválallatok is veszélybe kerültek, az ott dolgozó több tízezer alkalmazottat sorra menekítik ki az országból.