rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Összecsapások a francia vasutasok sztrájkjának második hetében


Franciaország

Összecsapások a francia vasutasok sztrájkjának második hetében

Második hete tart Franciaország leghosszabb vasutas sztrájkja, amely így kitartott az ágazat adósságcsökkentő programjának parlamenti vitájáig.

Kedden már kisebb összecsapások is voltak a demonstrálók és a rendőrök között. A tiltakozás azután kezdődött, hogy nyilvánosságra kerültek a francia vasúti szolgáltatás átszervezését célzó tervek. A nagyrészt a költségeket csökkentő és az európai uniós elvárásoknak megfelelő változások részeként összevonnák a vasúti hálózatot üzemeltető és a személyszállítást biztosító két külön állami vállalatot.

Ugyan a munkabeszüntetésben a vasúti alkalmazottak alig több mint tizede vesz részt, a napok óta tartó fennakadások bosszantják az utasokat.

- Botrány, ebből elég volt. Az rendben van, ha egy napig tart egy sztrájk, de mindennek van határa – mondta egyikük. Amihez egy másik annyit tesz hozzá, hogy az előre fizetett bérletből nem kap kedvezményt a szolgáltatás akadozása miatt. Új bérletet már nem fog venni.

A párizsi kormány egyelőre hajthatatlannak tűnik. A baloldali vezetés kitart a vasúti reform terve mellett, amelyet egészen csütörtökig tárgyal a francia törvényhozás.

A francia vasúti sztrájk miatti károkat eddig 80 milliárd euróra becsülik.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Irak

Bagdad közelében harcolnak az ILIÁ fegyveresei