rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hamász: nem mi raboltuk el az izraeli fiatalokat


Izrael

Hamász: nem mi raboltuk el az izraeli fiatalokat

Elutasítja a Hamász Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vádját, miszerint a palesztin szervezet tartja fogva a három eltűnt izraeli fiatalt. A kormányfő súlyos következményeket helyezett kilátásba, ha bántalmazzák a fiúkat. Azt mondta, hogy megbüntetik az emberrablókat, akik most sem érezhetik magukat biztonságban.

A Hamász szóvivője ostobaságnak nevezte az izraeli vádakat, a velük szemben álló Fatah szerint Izraelnek saját területén kellene körülnéznie.

- A történtek azt mutatják, hogy az izraeli biztonsági rendszerben valami hibádzik, mert a fiatalok azon a területen tűntek el, melyet az izraeli erők tartanak ellenőrzésük alatt. Ott katonai létesítmények is vannak – mondta Abbas Zaki, a Fatah egyik tagja.

A 16 és 19 év közötti fiatalok csütörtök este stoppoltak Hebron környékén, egy autó felvette őket, azóta viszont semmit nem tudni róluk. A fiúkat nagy erőkkel keresik Hebron, Júdea és Szamaria környékén.

Az izraeli hadsereg vasárnapra virradóra 80 palesztint vett őrizetbe Ciszjordániában, köztük a palesztin parlament több Hamászos képviselőjét.

Izraeli források szerint Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter ellenzi, hogy palesztin foglyokat engedjenek szabadon, cserébe a három izraeli fiatalért.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Bulgária

Bulgária: egy éve követelik az Oresarszki-kabinet lemondását