NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vb-korner - Elkezdődött!

Vb-korner - Elkezdődött!
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Megkezdődött a brazíliai labdarúgó világbajnokság. A nyitóünnepség után a házigazda Brazília és Horvátország játszotta az első találkozót.

Brazil siker a nyitányon

Rosszul kezdődött a mérkőzés a házigazdáknak. A 11. percben Marcelo öngóljával a horvátok kerültek előnybe.

A 29. percben Neymar távoli lapos lövéssel egyenlített, majd a második félidőben – erősen vitatható tizenegyesből – megszerezte a vezetést is.

A végeredményt Oscar állította be a 91. percben. Brazília 3-1-re győzött.

Az A csoportban a következő mérkőzést pénteken Kamerun és Mexikó vívja, a B csoportban a Chile – Ausztrália és a Spanyolország – Hollandia mérkőzést rendezik.

Vb-döntő visszavágó

A legutóbbi világbajnokság győztese, Spanyolország éppen azzal a csapattal, Hollandiával mérkőzik, amelyet négy éve legyőzött a döntőben.

A spanyol együttes jórészt azokra épül, akik a világbajnoki – illetve két Európa-bajnoki – diadal főszereplői voltak. Casillas, Xavi, Iniesta, Ramos, Torres, Villa, Silva és a többiek mind-mind rutinos játékosok, ráadásul már négy éve is Vicente del Bosque ült a kispadon.

Az egyik új fiú, Diego Costa a spanyol sajtó szerint aligha kezd a hollandok ellen, bár Costa azt mondja a sérülése már a múlté, így ha pályára lép, nem lesz vele gond.

A holland válogatott Luis Van Gaal irányításával készül. Van der Vaart és Strootman sérült, így ők kihagyják a vb-t.

A hollandok várhatóan új felállásban, 3-5-2-es szisztémában lépnek majd pályára, bár a kulcsemberek jól ismert arcok, Sneijder, Robben és van Persie lesznek.

A B csoport másik találkozóján, a Chile Ausztrália összecsapáson az esélyek a dél-amerikaiak mellett szólnak.

Akár tévedhetünk is

Tipprovatunkban a spanyol – holland mérkőzésre is tippelünk, de ezt Önök is megtehetik az Euronews közösségi oldalain a #TheCornerScores használatával.

A Mexikó – Kamerun találkozó 2-0, a Hollandia – Spanyolország 1-1, a Chile – Ausztrália szintén 2-0 lesz – az Euronews sportszerkesztősége szerint.

Egyetért? Vagy inkább vitatkozna velünk?
Használja a #TheCornerScores-t, hiszen: Akár tévedhetünk is!

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/en_GB/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Post by euronews.

HIRDETÉS

Blatter maradna, Platini elküldené

Hatalmi harc a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél! Most már nem csak külső támadások érik a FIFA-t, de egyre többen mondják belülről is, hogy elég volt a Sepp Blatter-érából. Ez a véleménye Michel Platininek is.

A FIFA körül áll a bál. Egy tekintélyes angol újság szerint több tisztviselőt megvesztegettek, így került a 2022-es világbajnokság rendezési joga Katarhoz.

Rengeteg gond volt a most elkezdődött brazíliai vb előkészületeivel is. Egy korábbi FIFA-tisztviselő, Jerome Champagne már be is jelentette, hogy jövőre harcba száll az elnöki posztért, most pedig az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke, a francia Michel Platini mondta azt, hogy nem támogatja tovább a jelenlegi elnök, Sepp Blattert, aki viszont szívesen maradna a székében.

- Készen állok arra, hogy továbbmenjek az úton a futball érdekében, de a döntés az önök kezében van – mondta Blatter a FIFA-tagoknak, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Sao Pauló-i kongresszusán.

HIRDETÉS

A 78 éves sportvezető 1998 óta áll a FIFA élén, ha újraválasztanák, 2019-ig lehetne elnök. Úgy tűnik azonban, Blatternek erre most kevesebb az esélye, mint a korábbiakban volt.

Óriásnappali a stadionban

Németországban – mint mindenütt a világon – a szurkolók jó része fotelből nézi a vb-meccseket. Na, de hol is van az a fotel!

Érezze magát otthon! Ez lehetne a szlogenje annak, amit Berlinben kitaláltak.

Hatalmas “nappali szobát” rendeztek be a másodosztályú Union Berlin stadionjának játékterén úgy, hogy a szurkolókat arra bíztatták, hozzák el saját foteleiket és szófáikat, és ezekből nézzék óriáskivetítőn a világbajnokság mérkőzéseit.

HIRDETÉS

Az “óriásnappali” ötlete tetszik a szurkolóknak, akik abban bíznak, hogy innen nézik majd a döntőt is, amelyben reményeik szerint a németek diadalmaskodnak.

Egy szurkoló azt mondta: “Fő a pozítív szemlélet. Megnyerjük a vb-t!” – Nagyszerű ötlet ez! Remek buli így nézni a meccseket – vélte egy másik.

A szófákból mintegy 3000 szurkoló nézheti majd a mérkőzéseket 712 tv-n – az óriáskivetítő mellett. Marad állóhely is a stadionban, onnan tízezren szurkolhatnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Pelé a kórházból üzent: erős vagyok

Brazília és Portugália is továbbjutott a katari világbajnokságon

Börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt a Brazil Olimpiai Bizottság volt elnökét