rendkívüli hír

rendkívüli hír

Brazília: láz és harag

Éppen ezt olvassa:

Brazília: láz és harag

Betűméret Aa Aa

Ahogy sokan várták, Brazília a papírforma szerint győzött a világbajnokság nyitómérkőzésén. A pálya körüli lelkesedés és a pályán kívüli szociális feszültségek egyszerre vannak jelen. A most következő összeállításban a múlt hét eseményeitől jutunk a kezdő rúgásig, először a France2-vel.

Rajongás és bojkott

A hazai pályán játszó brazilok a focivébé nagy kedvencei. Rio de Janeiro belvárosa néhány napra sárga-zöld színűbe öltözött. A nemzeti csapat játékosait hősökként tisztelik, a győzelmi mámorban úsznak a drukkerek, akik a végső győzelemben is bíznak: – Persze, hogy nyerünk, Neymarnak köszönhetően! – Imádom Brazíliát! – Brazíliának ez lehet a hatodik vébé győzelme!”

A brazilok szeretete töretlen a válogatott és a játékosok iránt, akiket bálványként tisztelnek. A legagyobb rajongók képesek kilométereket futni akár hegyes vidéken is, hogy edzés közben egy pillanatra megláthassák a brazil focisztárokat, Neymart vagy Tiago Silvát: – Rióból jöttünk, hogy láthassuk őket, ha esik, ha fúj – mondják a futballrajongók.

A látványos rajongói szeretet ellenére a Selecao vesztett korábbi fényéből az elmúlt hónapokban. Sokak szerint a válogatott nem mutatott szolidarítást az utcán tüntetőkkel. A közösségi oldalakon egyesek ezért arra buzdították a brazilokat, hogy bojkottálják válogatottjuk meccseit.

Egy aktivista Selecao ellenes standot állított fel: – A játékosok nagyrésze a szegénynegyedekből való. Nem értem, hogy képesek megfeledkezni a többi szegényről, akik még mindig nélkülöznek.

A csapatot méltatlanul szidalmazzák a korábbi nemzetközi futballsztár, Juninho szerint: – Nem a játékosok tehetnek Brazília problémáiról. Szervezés tekintetében elvesztettük a focivébét, épp ezért nagyon remélem, hogy a játékosaink jobban teljesítenek.

Sokan attól tartanak, hogy a szociális problémákat háttérbe szorítja, ha Brazília jól szerepel. A legutóbbi felmérés szerint a brazilok 45 százaléka nem támogatja saját csapatát. Ez a futball királyságában először fordul elő.

Összecsapások a középkezdés után

Az első sípszó után is voltak összecsapások a rendfenntartók és a feldühödött demonstrálók között. A svájci RSI az egyik dél-brazíliai egyetemi városban, Juizban járt, hogy megmutassa az oktatási rendszer nehézségeit.

A városban nem mindenki egyformán kezdi a jövőjét.

Jao Roberto 16 éves, egy magániskola diákja. Már jól beszél angolul, és nemzetközi területen szeretne dolgozni.

A 10 éves Arthur állami iskolába megy. Kissé szégyellős, éhes a jó szóra, haja fazonra nyírva: – Mint Neymarnak! – kiált fel Arthur.

Jaonak már megvan a véleménye Brazíliáról: – Ez egy gyönyörű hely, csak az általános szemlélet nagyon buta.

Arthur olyan osztályba jár, ahol többen analfabéták.

Nagyon különböző hatékonysággal működnek tehát az iskolák az egyetemi városokban is Rio vagy Sao Paolo közelében, de a világbajnokság erről eltereli a figyelmet.

A svájci író, Prisca Augustoni 12 éven át élt és tanított itt: – Már a brazilok is rájöttek, hogy a kormány lábon lőtte magát a világbajnoksággal. Senki nem jelezte előre, hogy ilyen mértékben hozza felszínre országszerte a társadalmi problémákat. Felerősödtek a követelések, hogy többet kell az oktatásra fordítani, mert az a fellendülés alapja – mondta Prisca Augustoni.

Az egyetemek között is nagy a különbség. Prisca egy állami egyetemen tanít, az osztályok kétszer akkorák, mint egy privát intézményben. Az infratsruktúra gyengébb, a tanárok létszáma kisebb. Esti tagozatokon tanulhatnak azok, akik napközben dolgoznak.

Edoardo De Oliveira történész így magyarázza: – Ez Lula elnökhöz köthető eredmény. Tíz éves koráig analfabéta volt, és szociális szempontból is hátrányos helyzetű.

Vissza a kiindulási ponthoz. Joao és Arthur számára más sors adatott, egyikük magán, másikuk állami iskolába jár.
Az egyik egy elegáns épület, elektronikus kijelzőkkel, a nagyrészt fehér diákok egyenruhát viselnek. A másik iskolában a diákok többsége afro-brazíliai. Csak öt osztály van, amiből sztrájk idején kettő működik.

- 26 éven át dolgoztam itt, 18 éven át tiltakoztunk – mondja egy tanár, aki másik munkahelyére indul. – Ez teljesen megszokott. Az állami iskolákban a diákoknak és a tanároknak is van másodállásuk, hogy meg tudjanak élni.

Brazíliában nagyon visszás helyzetet teremt, hogy nincs megoldás a legalapvetőbb igényekre.

Sztárok a kunyhóvárosokban

A kunyhóvárosokban valami változás elindult. Santa Marta de Rio volt az első, amit 2008-ban a hatóságok elkezdtek felszámolni. Azóta a szervezett bűnözés visszaesett, a portuhál RTP televízió jelentése szerint a 6 ezer lakos nagyobb biztonságban él.

A hangulat változott, de a körülmények kevésbé. Nehéz a mindennapokon úrrá lenni, ha szinte mindene hiányzik az embernek. Az erőszak csökkent, de újfajta fenyegetést éreznek az itt élők.

- A szenyvizet egyszerűen az utcára engedik. Rossz szagok terjengenek, betegségek fertőznek, például a legyekkel. Ha valaki ide jön kívülről, nem hisz a szemének, milyen mocsok van itt – meséli egy itt élő asszony.

Egyre többen látogatnak el a bódévárosokba. A helyi gazdaság megerősödésével egyre többen szeretnének saját ingatlant vásárolni. De van, ami soha nem változik.

- Itt semmi nem változik. Az egyetlen fontos, hogy olcsó piához lehessen jutni! – nevet a kisbolt eladója.

1996-ban Michael Jackson is járt itt, errefelé szívesen emlékeznek ráa megkérdezettek:

- Csak akkor hittem a el, amikor megláttam az érkező helikoptert, és megláttam Michael Jacksont, itt, velünk, a bódék között.

- Mindenki nagyon izgatott volt, a kunyhókban élő 6000 ember.

- Az emberekből felszakadtak az érzések, sokan zokogtak. Eltettem akkorról újságcikkeket és képeket, csodálatos volt. Ellátogatott Colin Farell is. Aztán Spike Lee. Ő rendezte Michael Jackson videóját a They don’t care about as című számhoz. Vagy Madonna.

A gyerekek focizás előtt elhatározzák, hogy melyik labdarúgó sztárként rúgják a labdát a grundon:

- Játsszunk! Kivagy? – Di Maria. – Cristiano Ronaldo. – Neymar.

Filipe egy otthontalan fiú volt, aki nem beszélt a többiekkel. Nem volt családja, nem voltak céljai. Aztá egy család a kunyhóvárosból örökbe fogadta. Előtte akár meg is halhatott volna, most pedog egy életerős fiatal, aki tehetséges.

- Korábban drogfüggő voltam, A crack ellopta a fiatalságomat, elszakított a családomtól, a szeretteimtől. Azóta minden megváltozott, sokkal nyugodtabb lettem, amióta leszoktam a keménydrogokról – meséli a fiú. – Boldog vagy itt? – kérdezi az RTP újságírója. – Igen, boldogabb vagyok, és mondom a srácoknak, hogy ne nyúljanak droghoz – válaszolja Filipe.

A világbajnokságról van szó most mindenfelé. Kissé elhomályosítja a szegénységet, mert az egész ország ugyanazért a győzelemért drukkol.