NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

88 éves korában meghalt Grosics Gyula

88 éves korában meghalt Grosics Gyula
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A család tájékoztatása szerint “Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez”.

Grosics Gyula Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar labdarúgó-válogatott kapuját 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján olvasható megemlékezésből kiderül, hogy a kiváló kapust az újságírók hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába. Négyszer jelölték Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt. 1999-ben beválasztották minden idők tíz legjobb kapusa közé, 1952-ben – az olimpiai győzelem esztendejében – az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója volt.

Grosics Gyulát az elmúlt években többször kórházban ápolták, elmondása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, majd többször kilyukadt a tüdeje. Családja csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a szokásos kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban ápolják.

A legendás Aranycsapatból – amely 1953-ban Londonban 6-3-ra verte Angliát – már csak Buzánszky Jenő él, a vele együtt 2011-ben a Nemzet Sportolói közé választott Grosicsot megelőzően Puskás Ferenc 2006-ban távozott az élők sorából.

Buzánszky mély fájdalommal értesült barátja elvesztéséről. Az MTI-nek elmondta: péntek kora délután együtt kellett volna utaznia Grosiccsal Berlinbe. A Német Labdarúgó Szövetség ugyanis meghívta őket az 1954-es berni világbajnoki döntő 60. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre.

“A barátom marad örökre. Együtt éltünk át szép sikereket és kudarcokat. Mindig lehetett rá számítani – mondta el telefonon a repülőgép felszállására váró Buzánszky. – A napokban kórházban volt, és mondta, hogy nem tud jönni Berlinbe velem. Reméltem, hogy felgyógyul, hazamehet, és megint mehettünk volna ünnepségekre, baráti összejövetelekre. Ennek a közös útnak most vége.”

Politikusok is részvétüket nyilvánították Grosics Gyula halála miatt.

“Isten nyugosztalja a Fekete Párducot” – írta Facebook-bejegyzésben Orbán Viktor miniszterelnök.

Szintén a közösségi oldalon reagált a halálhírre Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője.

A Jobbik és a KDNP közleményben fejezte ki részvétét. Az ellenzéki párt úgy fogalmazott, Grosics Gyulának “a kommunista időkben is nyíltan vállalt hazaszeretete, valamint csapattársai iránti alázata hatalmas mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország a legsötétebb diktatúra ellenére is tiszteletet vívott ki magának a sport területén”.

“Grosics Gyula kitartása, embersége, hazaszeretete példa lehet mindannyiunk számára” – áll a KDNP kommünikéjében.

“Fájdalommal búcsúzunk Grosics Gyulától, a Nemzet Sportolójától, az Aranycsapat legendás kapusától.” – írta közleményében az MSZP Országos Központja. – “Pályafutása a magyar futball dicső korszakához tartozik, amivel nemcsak magának, hanem nemzetünknek is hírnevet szerzett. Ezért köszönettel tartozunk Neki mindannyian, focirajongók és sportszeretők egyaránt. Emlékét őrizzük, s őszintén osztozunk a család és a barátok fájdalmában.”

A Facebookon üzent Bajnai Gordon volt kormányfő, az Együtt-PM vezetője is, aki azt írta: “Egy igazi legenda veszett ma el. Nyugodjék békében Grosics Gyula!”

A főváros saját halottjának tekinti az Aranycsapat kapusát. Tarlós István főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményben mély részvétét fejezte ki a családnak.

“Grosics Gyula halála fájdalmasan érinti Budapest valamennyi polgárát. Budapest Főváros (feltehetően mások mellett) saját halottjának tekinti minden idők legnagyobb magyar futballkapusát. Grosics Gyula nemcsak világhírű labdarúgó, hanem kiváló magyar hazafi volt” – olvasható a közleményben.

A főváros mellett a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is jelezte, hogy saját halottjának tekinti Grosics Gyulát.

Az Emmi közleményében így fogalmaz: “Grosics Gyula halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportéletet, temetéséről a Minisztérium a családdal történt egyeztetést követően intézkedik.”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Betiltaná a kormány, hogy a 18 év alattiak energiaitalt vehessenek

Különleges térképen Hollywood magyar gyökerekkel rendelkező fimesei

Orbán Viktor és Polt Péter lemondását követelte a tömeg Magyar Péter tüntetésén