rendkívüli hír

rendkívüli hír

Sztrájkoltak a görög tévések és rádiósok

Éppen ezt olvassa:

Sztrájkoltak a görög tévések és rádiósok

Betűméret Aa Aa

Sztrájkot hirdettek szerdára a görög újságírók.

A munkabeszüntetéssel fejezték ki szolidaritásukat az állami televízió és rádió dolgozóival, akiket egy éve ugyanezen a napon tett utcára a közmédiumokat bezáró athéni kormány. Pár hónappal később újraindult ugyan az adás, de kisebb stábbal, más tartalommal.

- Egy év után is csak kívánság maradt, hogy a híradások szabadok és elfogulatlanok legyenek. Ezt nemcsak az alkalmazottak, de a nézők is hiányolják – mondta egy sztrájkoló újságíró, Marina Demercián.

Az elbocsátott közmédiások saját, most már független szerkesztőséget alakítottak. Innen egyelőre csak interneten sugároznak műsorokat.

- Büszkék vagyunk arra, hogy felvettük a harcot a puccsal szemben, és egy év után is talpon vagyunk még. Megmutathatjuk, hogy van altervatíva – fogalmazott a közmédia volt technikai igazgatója, Nikosz Mikalitszisz.

A sztrájkolók és a melléjük felsorakozó ellenzéki pártok szerint a görög közmédia egy évvel ezelőtti felszámolása a demokrácia kudarca volt, és nem fogadják el az akkori magyarázatokat az állami költségek visszaszorításának kényszeréről.

Az euronews helyszíni tudósítója arra emlékeztet, hogy a görög közmédia épületében újraindult a munka. A korábbi szerkesztőségek felszámolásáért felelős két miniszter nem kapott helyet a kedden alakult új kormányban.