rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Obama: nem kizárt a katonai beavatkozás Irakban


Irak

Obama: nem kizárt a katonai beavatkozás Irakban

Lassan, de alakul az Irak megmentésére összeálló nemzetközi koalíció. Azután, hogy a dzsihadisták kijelentették, hogy nem állnak meg az északi területeknél és célba vették Bagdadot a környező országok és a katonai nagyhatalmak egymás után megszólalnak.

Ahogy Oroszország ENSZ nagykövete fogalmazott a Biztonsági Tanács ülése után: a tagországok képviselői egyértelműen letették voksukat az iraki kormány és nép mellett, amely harcol a terrorizmus ellen.

A kissé száraz diplomáciai mondatoknál lényegesen határozottabb üzenetet fogalmazott meg az amerikai elnök azután, hogy tárgyalt az ausztrál kormányfővel.

Iraknak segítségre van szüksége, sokkal több segítségre a nemzetközi közösségtől. Lesz néhány rövid távú, azonnali lépés, amit katonai szempontból meg kell tenni – nyilatkozta Obama. Nem zárunk ki semmit, mert mindenképpen meg akarjuk akadályozni a dzsihádisták térnyerését Irakban, vagy akár Szíriában.

A szomszédos Irán elnöke sem rejtette véka alá, hogy minden eszközt hajlandóak bevetni, hogy megfékezzék az iszlamisták térnyerését Irakban. Róháni közölte, Irán harcolni fog a szunnita iszlamisták észak-iraki hadműveletét kísérő erőszak és terrorizmus ellen.

Az iráni kormány nem tolerál semmiféle erőszakot. Országa álláspontja szerint ami Irakban történik terror és ezt a véleményüket kifejtették az ENSZ-nél is. Róháni azt mondta, harcolni fognak az erőszak, a szélsőségesek és a terrorizmus ellen a térségben éppúgy, mint bárhol máshol.

Már kevesebb mint száz kilométerre vannak az iraki fővárostól az iszlamista fegyveresek.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges csoport tagjai azután indultak Bagdad felé, hogy ellenőrzésük alá vonták Moszult, Irak második legnagyobb városát.

Elfoglalták Ninive tartományt, Szalaheddin tartomány egyes körzeteit.

  • Area controlled by militants and current fighting

  • Main iraqi oil fields

    (source: www.eia.gov)

  • Area controlled by militants in Syria and Iraq