rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vb-korner - Már 24 óra sincs a rajtig


the corner

Vb-korner - Már 24 óra sincs a rajtig

Kik lehetnek a brazíliai futball világbajnokság sztárjai? Hogyan várja a vb-t a világ? Mindenek előtt azonban, hogy készülnek a nyitómérkőzés főszereplői?

Végre kezdődik

A vb-programot csütörtökön a házigazdák kezdik Horvátország ellen. Az ötszörös világbajnok számára az előjelek jók: Brazília az utolsó tizenhat mérkőzéséből tizenötöt megnyert.

A brazilok edzőközpontjába – szervezett formában – szurkolókat is beengednek. Ez a gesztus erősítheti a csapat amúgy sem gyenge lelátói támogatottságát Sao Paolóban.

Egyedül Luiz Felipe Scolari felkészülése nem volt zavartalan. A szövetségi kapitány unokaöccse kedden autóbalesetben elhunyt.

Horvátországnak az első találkozón nincs vesztenivalója, főként ha nem úgy él még egy esetleges kudarcot, mint Magyarország 1978-ban az akkori rendező, Argentína ellen.

Déli szomszédaink felelőssége viszont nagy. Egy felmérés szerint, a horvát férfiak 40 százaléka mondana le a szexről a vb alatt, ha ez lenne a meccsnézés ára. A játékosoknak így már a nyitómérkőzéshez is kellő alázattal kell hozzáállniuk.

Euronews tipp – Akár tévedhetünk is

Most pedig tippet adunk a nyitómérkőzésre, úgy ahogy majd az egész vb alatt tesszük. Ha úgy tetszik, vitatkozzon velünk!

Az Euronews sportszerkesztősége Brazília 2-1-es sikerét tartja a legvalószínűbbnek a
Horvátország elleni nyitómérkőzésen.

Akár egyetért ezzel, akár nem, megnézheti mások tippjeit és elküldheti a sajátját, ha a megfelelő hashtaget használja az Euronews közösségi oldalain.
Közben azért ne feledje: Akár tévedhetünk is!


Sztárok

A világbajnokság alatt kiemelt figyelmet fordítunk a legnagyobb sztárokra. Messi, Ronaldo, Ramos, Klose és a többiek közül vajon kinek megy majd a legjobban a vb-n?

Az Aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo egy ideje sérüléssel bajlódik, de biztosan összedrótozzák csapata első találkozójára, a németek elleni csoportrangadóra.

Lionel Messiről sokan úgy tartják, hogy – mint Maradona egykor – világbajnoki győzelemre vezetheti Argentínát. Ha Messi úgy játszik, mint a selejtezőkön, ez valóban megtörténhet.

A brazilok Neymartól várják azt, amit a nagy rivális Messitől. A Barcelonában látott Neymar még nem az igazi, a 22 éves csatár azonban mindig jobban teljesít hazai földön.

Miroslav Klose beállíthatja vagy megdöntheti Ronaldo vb-gólrekordját (15 gól összesen a vb-ken, amelyeken a brazil zseni szerepelt). A német csatárnak előbbihez egy, utóbbihoz minimum két gólt kell szereznie Brazíliában.

A Real Madrid védője, Sergio Ramos az idei Aranylabda egyik esélyesévé lépett elő. Még több sansza lehet, ha a spanyol válogatottban is olyan vezéregyéniség lesz, mint a BL-szezonban a klubcsapatában volt.

Vb-láz

A futball világbajnokság mindenki fantáziáját megmozgatja, akár szerepel az országa csapata a vb-n, akár nem. Az ötletek tárháza végtelen.

Az ausztrálok vb-láza igazán érthető még akkor is, ha csapatuk aligha emelkedik majd ki a B csoportból Spanyolország, Hollandia és Chile mellől.

A vb-csapatok mezei és sáljai a bangladesi piacokon is népszerűek.

Thaiföldön még az elefántok is fociznak. Mezt nehéz lett volna rájuk adni, ezért az oldalukra festették, hogy az elefánttornán melyik vb-résztvevőt képviselik.

A foci vb Japánban is mindent visz. Ha a zsonglőr fókákhoz hasonlóan bánnak a labdával, a japánok továbbjuthatnak a C csoportból, amelyben Görögország, Kolumbia és Elefántcsontpart lesz az ellenfelük.

Dél-Korea is abban bízik, hogy csapata nem süllyed túl mélyre, és a játékosok esetleg megismétlik a 2002-es világbajnokságon mutatott formát.

Hogy az argentinok nem kutyaütők, az biztos. Mi több! Annyira szeretik a kutyáikat, hogy a válogatott mezét is rájuk adják, hátha ez is segít a szurkolásban.

Hamarosan jön a nyitómeccs, aztán a Vb-korner újra, holnap.