rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Rabszolgák dolgoznak a nyugati piacra szánt garnélák előállításán


Egyesült Királyság

Rabszolgák dolgoznak a nyugati piacra szánt garnélák előállításán

Évekig fizetség nélkül dolgozó, durva erőszaknak áldozatul eső rabszolgák vesznek részt a nyugati piacra szánt tengeri finomságok előállításában Ázsiában.

A Guardian brit lap oknyomozó riportja szerint úgy adják és veszik ezeket a jellemzően a Thaiföld körüli vizeken cirkáló halászhajókon élő és dolgozó embereket, mint a vásáron az állatokat.

Fogva tartóik főleg a garnélarákiparban utaznak, termékeiket többek között a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncaiban, az amerikai Walmartban és Costcóban, a francia Carrefourban és a brit Tescóban terítik.

A riport szerzői, Kate Hodal, Chris Kelly és Felicity Lawrence azt írta, hogy a rabszolgatartó halászhajókon kifogott halak húsát a világ legnagyobb garnélarákfarmjának, a thaiföldi Charoen Pokphand Foods-nak adják el, és azokat a garnélák táplálására fordítják.

A hajókról megszökött egykori rabszolgák iszonyatos körülményekről beszéltek a brit lap munkatársainak, többek között napi húsz órás munkavégzésről, kínzásokról és kivégzésszerű gyilkosságokról.

Néhányuk több évet húzott le a tengeren. Másokat kábítószerrel tömtek, hogy ne hagyja el fogva tartóit. Volt, akinek a szeme láttára ölték meg társait.

Tizenöt myanmari és kambodzsai munkás is beszélt arról, hogyan vetették rabszolgasorba őket. Azt mondták, munkaközvetítők ígértek nekik jól fizető gyári vagy építőipari munkát Thaiföldön. Aztán elvették mindenüket, és eladták őket rabszolgának, volt akit mindössze 250 fontért – vagyis 95 ezer forintért.

Egy egykori kambodzsai szerzetes, Vuthy azt mondta a Guardiannak, hogy a kapitányok adták-vették őt, sokszor volt halálfélelme. “Láncra verve tartottak, időnként még azzal sem foglalkoztak, hogy kapjak valamit enni” – jelentette ki.

Egy másik áldozat arról mesélt, hogy legalább húsz társát ölték meg a szeme láttára. Volt közöttük, akit végtagjainál fogva négy motorcsónakhoz kötöztek, majd a hajók egyszerűen széttépték őt, amikor elindultak négyfelé.

Egy harmadik férfi azt mondta, ha nem dolgoztak elég keményen, agyba-főbe verték őket. Arról számolt be, hogy annyi burmai társával dolgozott együtt különböző hajókon, hogy meg sem tudta volna őket számolni.

A thaiföldi Charoen Pokphand (CP) Foods magát csak “a világ konyhájának” nevezi. A cég éves forgalma 3,3 milliárd dollár – 750 milliárd forint. Mindenféle formában árul garnélarákot, a világpiac egyik legnagyobb szereplője.

A világ négy legjelentősebb kereskedelmi lánca mellett a Guardian szerint a német Aldi, a brit Morrisons, Co-operative és Iceland szupermarketláncok is vásárolnak a Charoen Pokphand Foods termékeiből. Általában fagyasztott vagy főtt garnélát, illetve garnélából készült készételeket tartanak hűtőikben. A CP Foods elismerte, hogy vásároltak olyan halászoktól halat, akik rabszolgamunkát alkalmaznak.

- Nem akarjuk mentegetni azt, ami történt – mondta a cég brit vállalatának ügyvezetője, Bob Miller. – Tudjuk, hogy nyersanyag-beszállítóink között lehetnek, akik megsértik a törvényt, de ezt nem a szemünk láttára teszik.

A rabszolgatartó hajók általában a Thaiföld környéki nemzetközi vizekről gyűjtik be hálókkal a más célra eladhatatlan halakat, a “trash fisht”, ezek általában az emberi fogyasztásra alkalmatlan halakat jelentik. Ezeket aztán szárazföldi partnereik feldolgozzák, és továbbadják a CP Foods garnélatelepeinek. A szállítmányok innen aztán a nagy nyugati kiskereskedelmi láncokhoz kerülnek, így ér véget a kör, és lesz a rabszolgamunkából legális termék.

A thaiföldi rabszolgatartókról már több civil szervezet és az ENSZ is kiadott jelentéseket, de most először követte nyomon a ranszolgamunkától a hipermarketek polcaiig tartó kört ilyen alapossággal egy újság.

A Guardian munkatársai interjúkat készítettek halászokkal, hajókapitányokkal, menedzserekkel, gyártulajdonosokkal, a thaiföldi hatóságok képviselőivel az ország számos vidékén. Thailand a világ vezető garnélatenyésztő országa. A teljes ipar éves forgalma nagyjából 7,3 milliárd dollár – vagyis 1644 milliárd forint. Évente félmillió tonna garnélát exportálnak innen, ennek nagyrészét a CP Foods.

Bár a rabszolgamunka a világ összes országában – így Thaiföldön is – tiltott, az International Labour Organisation nevű szervezet szerint világszerte 21 millióan élnek rabszolgaként. Ebből félmillóan Thaiföldön, közülük 300 ezer dolgozik a halászatban, többségük bevándorló. Szakértők szerint az ország tengericsemege-ipara összeomlana rabszolgák nélkül.