rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

D-Day: középpontban a turizmus


Franciaország

D-Day: középpontban a turizmus

Turisták ezrei érkeznek ezekben a napokban a normandiai partokhoz. A D-Day 70. évfordulóján sokan második világháborús autóikkal mentek Franciaországba. A gyűjtők között belgák, britek, spanyolok, oroszok, osztrákok, kanadaiak és amerikaiak is vannak.

- Tízéves korom óta szeretek katonásat játszani. Az apámat deportálták, úgyhogy vannak igencsak meghatározó élményeim. Kötelességem emlékezni erre a napra – mondta egy belga férfi.

A turizmus számára kiemelt jelentőséggel bír június 6-a. A D-Day kerek évfordulóinak évében 10%-kal nőtt a Normandiába látogatók száma. Két éve ötmillió turista érkezett a térségbe, 40%-uk külföldi volt.

- Anyaként szívszorító érzés tudni, hogy mi történt itt, hogy mennyi fiú halt meg – nyilatkozta egy amerikai nő.

- Nagyon fontos emlékezni arra, hogy mi mit tettünk azért, hogy megvédjük a szabadságot – hangsúlyozta egy másik amerikai hölgy.

A leglátogatottabb turisztikai célpont az Omaha Beach-hez közeli Colleville-sur-Mer temetője, ahol 9300 amerikai katonát helyeztek végső nyugalomra.

Idén június és szeptember között 400 különböző helyi rendezvény kapcsolódik a D-Day-hez.

- A 70. évforduló után még több turistára számítanak itt, Normandiában. Bár most nagyon sok veterán katona és családtagja van itt, ők valószínűleg a jövőben ritkábban jönnek majd – mondta Laurence Alexandrowicz, az Euronews tudósítója.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Thaiföld

Tilos az Éhezők viadalának kézjelével tüntetni Thaiföldön