rendkívüli hír

Európai Bizottság: Cameron megtorpedózná Juncker jelölését

Éppen ezt olvassa:

Európai Bizottság: Cameron megtorpedózná Juncker jelölését

Betűméret Aa Aa

Papírforma szerint a volt luxembourgi kormányfőt, Jean-Claude Junckert kellene az új parlament elé terjesztenie az Európai Tanácsnak, mint az Európai Bizottság elnökjelöltjét.

Az Európai Néppártté lett a legtöbb mandátum, az ő jelöltjük Juncker, vagyis a játékszabályok szerint ő a poszt várományosa. Csakhogy a luxembourgi politikusnak a finisben számottevő ellenlábasai akadtak a brit kormányfő és a francia elnök személyében.

A német kancellár kezdeti távolságtartó nyilatkozatai után kiállt az eurozóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup egykori elnöke mellett.

David Cameron a német Spiegelnek adott – még meg nem jelent – interjújában állítólag azt mondta, ha Juncker lesz az európai bizottság elnöke, nem tudja garantálni, hogy a britek nem lépnek ki az unióból.

Francois Hollande pedig inkább saját volt pénzügyminiszterét, Pierre Moscovicit látná szívesen az európai bizottság élén mostantól.