rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tüntetés és vizsgálat a pakisztáni kövezés után


Pakisztán

Tüntetés és vizsgálat a pakisztáni kövezés után

Nemcsak az iszlámábádi tüntetők, de a pakisztáni kormányfő is teljesen elfogadhatatlannak nevezte, hogy kedden megköveztek és halálra vertek egy asszonyt az ország legfelsőbb bíróságának épülete előtt. Navaz Sarif miniszterelnök csütörtökön tájékoztatást követelt a rendőrségtől, hogy miért nem akadályozták meg a támadást. Az eset felháborította az ország emberi jogi aktivistáit.

- Véget kell vetnünk a barbarizmusnak, a kormánynak el kell fognia az összes támadót. Szégyen, hogy csak az egyiküket vették őrizetbe, a többiek, akik ugyanúgy részt vettek a gyilkosságban, elmenekülhettek – fogalmazott egy tüntető.

Azért fordult a családja a 25 éves Farzana Iqbal ellen, mert nem a neki kiszemelt férfihez ment férjhez, hanem ahhoz, akit szeretett. A 180 milliós, többnyire muszlim vallású Pakisztánban ez a család becsületének megsértését jelenti, amiért jogosan vehetik akár az életét is. Ezért bátyja, apja és több más családtagja halálra kövezte a Legfelsőbb Bíróság Lahore-i épülete előtt. A rendőrség azt állítja, nem voltak a közelben.

Óriási pusztítást hagyott hátra az árvíz a Balkánon

Szerbia

Óriási pusztítást hagyott hátra az árvíz a Balkánon