rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Örömkönnyek és könnygáz Jeruzsálem napján


Izrael

Örömkönnyek és könnygáz Jeruzsálem napján

Sok ezer izraeli vonult fel szerdán Jeruzsálemben. Arra emlékeztek, hogy 1967-ben ezen a napon foglalták el az izraeli erők a város keleti részét, benne az óvárost és a Templomhegyet. A hivatalos szóhasználat szerint ez Jeruzsálem újraegyesítésének a napja. A Siratófalhoz tartó tömeg áthaladt az óváros arab negyedén is.

A palesztin lakosság ilyenkor nem ünnepel. Nekik egészen mást jelentett a hatnapos háború, mint a zsidóknak. A felvonulást az idén is ellentüntetések és kisebb összecsapások kísérték. A biztonsági erők könnygázzal oszlatták a tiltakozókat, és közülük többeket őrizetbe vettek.

A nemzetközi közösség csaknem fél évszázad elteltével sem ismeri el jogszerűnek Izraeli fennhatóságát a város keleti felében. Ugyanakkor Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdai beszédében megerősítette, hogy országa nem osztoszkodik Jeruzsálemen. A három monoteista vallás szent városát a zsidók és a palesztinok is saját fővárosuknak tekintik.