rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fölszámolt három menekülttábort a francia rendőrség Calais mellett


Franciaország

Fölszámolt három menekülttábort a francia rendőrség Calais mellett

Összesen csaknem 650 afrikai, ázsiai és közel-keleti menekült vált így földönfutóvá.

A hatóságok azzal érvelnek, hogy a hevenyészett sátortáborokban, amelyeket a korábban bezárt vörös keresztes központ helyén maguk a menekültek húztak fel, személyes épségük és egészségük is veszélyben forog.

Úgy tudni, hogy az intézkedés közvetlen előzménye az volt, hogy a táborlakók között egyre többen lettek rühösek. Kaptak gyógyszert, és kiutasították őket még kedden este.

A civil szervezetek szerint a menekültek kiebrudalása nem old meg semmit. Az egyik szociális munkás azt mondta, nyilván jó néhányan a városban lézengenek majd, és mindenféle szempontból sokkal kiszolgáltatottabbak lesznek, mint eddig voltak. Szerinte a fertőtlenítő fürdő többet segített volna, mint a kilakoltatás.

Az eddigi tapasztalatok szerint a menekültek Nagy-Britannia felé indulnak tovább. Habár a parti őrség rendre visszafordítja őket, a Calais kikötője környékén veszteglő mintegy 850 menekült közül sokan újra és újra nekivágnak a La Manche-csatornának.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Marokkó

Emberek a szögesdróton: újabb menekültáradat Melillánál