rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Jeruzsálem és a vallási megosztottság


Izrael

Jeruzsálem és a vallási megosztottság

Egy város, három vallás. A júdeai hegyvidéken fekvő Jeruzsálem kultúrák találkozópontja, apró kis vonalakkal szegélyezett város. A nyugati részén főként izraeliek élnek, keleten palesztinok. Az óvárosban négy negyed van: a muzulmán, a keresztény, az örmény és a zsidó.

A hagyományok szerint a város Jézus Krisztus keresztrefeszítésének valamint Mohamed próféta mennybe emelkedésének helyszíne, ráadásul a jeruzsálemi Templom-hegy belsejében rejthették el a frigyládát.

Vajon a három vallás mennyire fér meg békésen egymás mellett? Úgy tűnik, sehogy.

- A feszültség nem csak a vallásos emberek miatt van. A konfliktus hátterében az ország nemzeti és politikai megosztottsága áll. Egyik nagyobb gond, mint a másik, és ezeket nagyon nehéz megoldani – mondta Gideon Aran, a Jeruzsálemi Héber Egyetem tanára.

Az együttélés olykor komoly feszültségekhez vezet. Négy évvel ezelőtt zsidó radikálisok támadtak a muzulmán lakosságra. Autókat égettek, sírokat gyaláztak meg és sértő feliratokat írtak házfalakra, mecsetekre és autókra.

Néhány héttel Ferenc pápa hétvégi látogatása előtt keresztény templomok voltak a célpontok. A kérdés, miért.

- Azt azért ne felejtsük el, hogy alapvetően huligáncsoportokról beszélünk. A fiatalkori bűnözés egyik jellegzetessége, hogy véletlenszerűen választják ki a célpontokat. Most a muzulmánokról a keresztényekre váltottak. Talán azt szeretnék elérni, hogy a zsidó vezetők zavarba jöjjenek a megszállt területek miatt. Szerintem véletlenszerűen választottak célpontot – hangsúlyozta Gideon Aran.

A Shin Bet, az izraeli belbiztonsági szolgálat létrehozott egy speciális munkacsoportot, amely ezekkel a bűncselekményekkel foglalkozik, egyelőre minimális eredménnyel. Kevés letartóztatás történt, ráadásul az elmúlt két évben egyre több hasonló atrocitás érte a vallási épületeket.

- Yehuda Amihai izraeli költő egyszer azt írta: a vallási feszültség olyan erős Jeruzsálemben, hogy minden konfliktus egy új vallás születését jelentheti. Bár világszerte rengeteg muzulmán, keresztény és zsidó él, úgy tűnik, ez mégsem jelenti azt, hogy békében éljenek egymás mellett Jeruzsálemben – mondta Luis Carballo, az Euronews tudósítója.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Egyiptom

A kétnapos egyiptomi elnökválasztás eggyel megtoldható – ha asz-Sziszinek ez szükséges