rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Balkán: élet az árvíz után


Szerbia

Balkán: élet az árvíz után

Ötvenkilencre nőtt a nyugat-balkáni árvizek halálos áldozatainak a száma. Szerbiában hivatalosan 34, Bosznia-Hercegovinában 23, Horvátországban pedig két ember halálát okozta az árvíz, vagy az azt követő földcsuszamlások egyike.

Az elárasztott területeken, a takarítási munkálatok során, a romok között még találhatnak holttesteket.

- Semmi másról nem szól majd az élet a következő hónapokban – mutatta egy obrenovaci férfi házának romjainál. – Segítjük egymást, ahogy lehet. Nekem ez mindenem, amim maradt. Egy barátomnál alszom a dombon – mondta.

A földcsuszamlások is gondot jelentenek még ott, ahol a víz átáztatta a dombokat. A boszniai Srebrenicán, a ’95-ös délszláv háború vérengzésének helyszínén már 120 földcsuszamlást jegyeztek fel.

Komoly probléma még a nagy melegben az is, hogy az elhullott állatok fertőzéseket terjeszthetnek.

- Mit mondjak, hisz látja. Mindent vitt az áradat; az utat, a rózsáimat, az eperföldemet. Nincs itt más, csak a pusztulás – sírta egy asszony.

A volt jugoszláv tagköztársaságok testvérként támogatják egymást a nehéz időkben. A macedón fővárosban segélykoncertet szerveztek. Skopjéban az első hívószóra jöttek a zenészek. Szinte az összes ismert, kedvelt délszláv muzsikus fellépett.