rendkívüli hír

A jobbközép győzött Európában, de több országban az euroszkeptikusok örülhetnek

Éppen ezt olvassa:

A jobbközép győzött Európában, de több országban az euroszkeptikusok örülhetnek

Betűméret Aa Aa

Befejeződtek az Európai Parlamenti választások. A világ második legnagyobb, négyszáz millió választót érintő demokratikus eseménye négy napon keresztül zajlott. A legtöbb képviselője az európai pártcsaládok közül a konzervatív Néppártnak lesz. A részvétel, ha csak egy hajszállal is, de meghaladta az öt évvel ezelőttit – ezzel megszakadt az évtizedek óta tartó csökkenés.

- El szeretném mondani, hogy sikerült megállítani a részvétel csökkenését -hangsúlyozta beszédében Joseph Daul, a legnagyobb frakciót alapító európai pártcsalád, a Néppárt elnöke. – Ez volt demokratikus értelemben a legfontosabb célunk. Persze, semmi nem tökéletes, nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, de legalább – először az európai választások történetében – sikerült megállítanunk ezt a rendkívül negatív trendet.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően előretörtek az euroszkeptikusok. Franciaországban a szélsőjobb Front National kapta a legtöbb szavazatot, megnégyszerezve a szavazói számát. A jelenlegi elnök, Francois Hollande szocialistái megsemmisítő vereséget szenvedtek, de hagyományos váltópártjuk, a jobbközép UMP is messze elmaradt a Marine le Pen által szalonképessé fésült bevándorlóelenes és euroszkeptikus párt mögött.

- A nép egyet követel: a franciák politikáját a franciákért, a franciákkal összefogva – mondta a párt elnöke, Marine le Pen. – Nem akarják, hogy kívülről irányítsák őket, hogy olyan törvényeknek kelljen megfelelniük, amelyekről nem szavazhattak, és nem engedelmeskednek olyan biztosoknak, akiket sosem választott meg senki.

Nagy-Britanniában is euroszkeptikus párt, a Brit Függetlenség Párt kapta a legtöbb szavazatot, maga mögé utasítva a belpolitikát meghatározó két nagy pártot, a Konzervatívokat és a Munkáspártot.

- Szép számban ülnek majd euroszkeptikusok az új Európai Parlamentben – mondta a párt elnöke, Nigel Farage. – Hogy ez változtat-e Európa politikáján, még nem lehet tudni. De a belpolitikában nagy változásokat hoz, az biztos. Egészen idáig úgy tűnt, hogy lehet szeretni vagy nem szeretni, de az európai integráció elkerülhetetlen. A mai eredmények ennek a mítosznak vetnek véget.

Görögországban a szélsőbal Sziriza kapta a legtöbb szavazatot, megelőzve a kormánykoalíció pártjait. A párt vezetője, Alexisz Ciprasz az európai szélsőbal pártcsalád jelöltje volt a Bizottság elnöki posztjára.

Magyarországon magabiztos győzelmet aratott a Fidesz (51,49%, 12 mandátum), a második a Jobbik (14,68%, 3 képviselő). Az MSZP a harmadik helyre szorult 10,92%-kal (2 képviselőt ér), az országgyűlési választásra összeállt baloldali pártszövetség másik két tagja is megközelítette: a Demokratikus Koalíció 9,76%-ot, az Együtt-PM 7,22%-ot ért el. A DK kettő, az Együtt-Pm egy képviselővel lesz jelen az Európai parlamentben. Éppen hogy, de bejutott az LMP is, 5,01%-kal egy képviselőjük mehet Brüsszelbe.

European parliament elections