rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

EP-választás: szavaztak a listavezetők is


világ

EP-választás: szavaztak a listavezetők is

Az új Európai Parlament leendő képviselőire szavaznak vasárnap szerte az Unió tagállamaiban. Leadták voksukat a pártok listavezetői is, feltehetőleg közülük kerül ki majd a brüsszeli bizottság új elnöke.

A német Martin Schultz a szociáldemokraták jelöltje.

Luxemburg korábbi miniszterelnökét, Jean Claude Junckert az Európai Néppárt támogatja. Ő az egyik legtapasztaltabb és egyben a legesélyesebbnek tartott politikus – mellette kampányolt többek között Angela Merkel német kancellár is.

A volt belga kormányfő, Guy Verhofstadt a liberális demokraták húzóembere. Szerinte a válságból kivezető út az összefogás, vagyis az eddiginél is szorosabb együttműködés az Európai Unió tagállamai között.

A görög Alekszisz Ciprasz a baloldali pártokat képviseli. Ő ígérte a legradikálisabb változást a választóknak, fellépne a megszorító politika és a bankok hatalma ellen.

A Zöldek arca, a német Ska Keller az egyetlen nő a listavezetők között. Egy kicsit másként voksolt, mint a többiek. Csütörtökön, Berlinben adta le, pontosabban adta fel voksát. Ő ugyanis a postai utat választotta. Kerékpárral érkezett egy utcai postaládához Berlinben, és oda dobta be a szavazócéduláját tartalmazó borítékot.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Európa választ: nincsenek karizmatikus vezetők, kevés az információ