rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Csak nyugaton zavartalan az ukrán elnökválasztás


Ukrajna

Csak nyugaton zavartalan az ukrán elnökválasztás

Elkezdődött a Viktor Janukovics elűzése után kiírt előrehozott elnökválasztás Ukrajnában. A 36 millió választó 17 jelölt közül választhat.

Az orosz szeparatisták által uralt keleti országrészben élő tíz százaléknyi választó aligha járulhat az urnákhoz.

Az ügyvezető kormányfő, Arszenyij Jacenyuk Kijevben szavazott.

A nyugati országrészben és Kijevben egyébként zavartalanul és fegyelmezetetten zajlott vasárnap délelőtt a választás.

- Az ország normális életére szavaztam, ennyi kell. Azt akarom, hogy a három unokámnak már jobb élete legyen egy normális országban – mondta egy nő.

Egy másik asszony arról beszélt egy szavazóhelység mellett, hogy különösen fontosnak tartja a mostani választást. Szerinte olyan politikust kell megválasztani, olyan embernek kell hatalomra jutnia, aki az országot jogállammá teheti, és tekintélye is van.

A legesélyesebb jelölt a milliárdos Petro Porosenko, aki már ma elnök lehet, ha az előrejelzéseket beigazolva begyűjti a szavazatok több mint felét.

Másodikként a volt miniszterelnök-helyettes Szerhij Tihipko vagy Julia Timosenko ex-kormányfő végezhet, de a felmérések egyiküknek sem jósolnak többet a voksok tíz százalékánál.

A választást nyugati megfigyelők is ellenőrzik.

További részletek erről:
Magyarországon is elkezdődött az európai parlamenti választás

Világ

Magyarországon is elkezdődött az európai parlamenti választás