rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A török Nuri Bilge Ceylané az Arany Pálma Cannes-ban


Franciaország

A török Nuri Bilge Ceylané az Arany Pálma Cannes-ban

Több mint 30 év után ismét török filmé, a Téli álomé lett az Arany Pálma Cannes-ban. A rendező Nuri Bilge Ceylan, aki 2003-ban a zsűri Nagydíját kapta, 2008-ban pedig ő lett a legjobb rendező a Cannes-i filmfesztiválon.

Nuri Bilge Ceylan a tavaly nyári törökországi tüntetések áldozatainak ajánlotta díját. Azt mondta, azok a fiatalok sok mindent tanítottak a török társadalomnak, és fel is áldozták magukat az ottaniak jövőjéért. Ezért gondolta, hogy ez méltó tisztelgés az emlékük előtt. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek.

A legjobb színész idén a Mr. Turner főszereplője, a brit Timothy Spall lett. A legjobb színésznő azamerikai Julianne Moore, aki David Cronenberg Hollywood-mozijáért, a Maps to the Stars főszerepéért kapta az elismerést. A rendezők közül az amerikai Bennett Millert választotta idén a Cannes-i zsűri. A Foxcatcher a birkozó Schultz-fivérek igaz történetére épül.

Az Euronews riportere szerint az idei Cannes-i seregszemle kiegyensúlyozott volt és sokszínű. Az pedig önmagáért beszél – teszi hozzá -, hogy egy háromórás dráma elnyerhette az Arany pálmát. A Téli álom intim, ugyanakkor politikus cselekménye az emberi lét örök dillemáiba ágyazza Törökország jelenét – mondja Nuri Bilge Ceylan filmjéről Frederic Ponsard Cannes-ban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Félelem és fenyegetések Délkelet-Ukrajnában az elnökválasztás előtt