rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A McDonald's több mint száz munkavállalóját letartóztatták


vállalat

A McDonald's több mint száz munkavállalóját letartóztatták

Az alkalmazottak a cég chicagói székháza előtt – magánterületen – tiltakoztak az alacsony bérek ellen szerdán.

A dolgozók legalább a szövetségi minimálbér dupláját, 15 dolláros órabért akarnak, és azt a jogot, hogy szakszervezetek képviseljék az érdekeiket.

Egy héttel korábban országszerte tiltakoztak a gyorséttermek alkalmazottai, egyebek mellett a fizetett betegszabadságért.

A világ legnagyobb gyorsétteremlánca Chicagóban éppen a csütörtöki közgyűlésére készült, ahol a felsővezetők javadalmazása is téma volt. A vezérigazgató Don Thompson például 9,5 millió dollárt keresett tavaly.

A McDonald’s szóvivője szerint nem reális a dolgozók követelése, de a cég szoros figyelemmel követi a szövetségi minimálbér emeléséről szóló -épp zajló – vitát.

A gyorséttermek dolgozói már legalább két éve tiltakoznak a kifizetetlen túlórák és az alacsony bérek ellen.

A McDonald’s alkalmazottai két hónapja bírósághoz fordultak három amerikai államban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

vállalat

Túlad a piacvezető amerikai tésztaszószokon az Unilever