rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Izmosodnak a szélsőségek Európában


Világ

Izmosodnak a szélsőségek Európában

A görög neonáci párt, az Arany Hajnal a thermopülai hősök emlékére esküszik. A nyolcvanas években még maroknyi csapat rasszista mozgalma 1993-ban párt, 2012-ben pedig parlamenti párt lett Görögországban.

Az idei helyhatósági választások első fordulójában jelöltjeik fontos körzetekben szereztek 15 százalék körüli támogatottságot.

Egyik uniós képviselőjelöltjük szerint az Európai parlamentben idén igazán izgalmas munka kezdődhet, hiszen a megerősödött nacionalista pártok majd megállítják a kemény gallérosok, a bankárok szabadjára engedett akcióit.

A helyi politikai elemzők szerint az Arany Hajnal nem egyszerűen szélső jobboldali párt, amelyek Európa szerte erősödnek, hanem nyíltan soviniszta retorikájával és erőszakos akcióival kifejezetten a náci hagyomány örököse.

A politológus ezt a válságkezelés megpróbáltatásaival magyarázza mondván, hogy Brüsszel sokat tett a kilábalás érdekében, de nem eleget ahhoz, hogy a megélhetéssel küzdők és a fiatalok húsba vágó problémáira megoldás szülessen. Úgy gondolja, hogy az ő elkeseredésük a termékeny talaj, amelyre a szélsőséges, illetve a populista szónoklatok hullanak.

Merthogy ez a kettő nem ugyanaz. Olaszországban az 5 Csillag Mozgalom azt állítja magáról, hogy nem keresi helyét a politikai palettán, nincs olyan párt, amellyel szóba állna, mert azok csak a maguk hasznát lesik, a nép boldogulásával egyik politikus sem törődik.

Egy hölgy a veronai nagygyűlésen ugyanezt mondja: szerinte minden politikus tolvaj, és nagyon reméli, hogy Beppe Grillo majd rendet tesz.

Beppe Grillo, a genovai komikus, váteszként áll az 5 Csillag Mozgalom élén. Nem hiába előadóművész: szónoklataiban nemcsak elmagyarázza, hanem előadja, megjeleníti, vízióvá változtatja az utca emberének diadalát a haszonleső politikusok hada fölött.

Ő maga úgy fogalmaz, hogy a cél megteremteni a polgárok Európáját. Elmagyarázni végre ötszázmillió európainak, hogy a szó, hogy Európa, valójában mit is jelent. Beppe Grillo szerint a politikusok ma azt használják ki, hogy az egyszerű emberek nem értik ezt.