rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Irak: al-Máliki győzött, de nehéz lesz kormányt alakítania


Irak

Irak: al-Máliki győzött, de nehéz lesz kormányt alakítania

Irakban az eddigi miniszterelnök pártja nyerte a választásokat, de messze elmaradt az abszolút többségtől – jelentették be Bagdadban csaknem három héttel a szavazás után. Núri al-Máliki síita mozgalma, a Jogállami Szövetség 92 helyet szerzett a 328 tagú törvényhozásban.

A 63 éves Máliki 2006 óta irányítja az arab országot, és harmadik miniszterelnöki ciklusára készül, de nem lesz egyszerű kormányt alakítania. Legutóbb, négy évvel ezelőtt csaknem tíz hónapig húzódtak a koalíciós tárgyalások, és hasonlóra lehet számítani ezúttal is.

Az ellenzék ugyanis Málikit és kormányát hibáztatja azért az erőszakhullámért, amely az amerikai csapatok kivonása után söpört végig Irakon. Tavaly csaknem kilencezren haltak meg terrortámadásokban, és a merényletek továbbra is mindennaposak. Az alapvető ellentét az iszlám két, egymással szemben álló ágához tartozók, a síiták és a szunniták között feszül, de a helyzet romlásához a szomszédos Szíriában dúló polgárháború is hozzájárult.

Jól szerepelt a radikális hitszónok, az ugyancsak síita Muktada asz-Szadr pártja is. Az al-Ahrar 28 mandátumot szerzett, és ezzel a harrmadik legerősebb frakciója lesz a bagdadi parlamentben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Kínai hackertámadás amerikai óriáscégek ellen