rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vészhelyzet Szerbiában - nemzetközi segítséget kért a kormány az árvizek miatt


Szerbia

Vészhelyzet Szerbiában - nemzetközi segítséget kért a kormány az árvizek miatt

Továbbra is szakad az eső Szerbiában. Az áradások miatt már több mint hatezer embert kellett kitelepíteni otthonából. Az ítéletidő halálos áldozatokat is követelt.

Hasonló a helyzet a szomszédos Bosznia-Hercegovinában. Az árvíz miatt le kellett zárni a Szarajevó központjában levő hidat, több helyen zavarok vannak az áramellátásban.

A szerb kormány csütörtökön rendkívüli állapotot hirdetett és segítséget kért az Európai Bizottságtól, Oroszországtól, valamint Szlovéniától. Belgrádban a szerb otrodox egyház a hívekkel külön imát tart, amelyben az eső végét kérik.

A kimenekített emberek arra panaszkodtak, hogy a víz elöntötte a házakat, mindenüket elvesztették, a bútorokat, az élelmiszert és nincs hova menniük.

A Morava folyón két vízerőművet le kellett állítani megemelkedett vízszint miatt. Körülbelül 300 ezer otthon maradt áram nélkül.

Az első orosz repülőgép péntek reggel Nisbe érkezett, több mint 70 katasztrófavédelmi szakemberrel a fedélzetén. Felszerelést és gumicsónakokat is vittek magukkal. Egy nemzetközi csapat tagjaként a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is Szerbiába tart segíteni.

A meteorológusok szerint pénteken még folytatódik a heves esőzés, de a hétvégén már enyhül az Yvette-re keresztelt vihar ereje. A rossz időjárás várhatóan a jövő hét közepéig marad a térségben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Az ellenzék győzött Indiában