rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mr. Turner - egy röfögéssel kommunikáló zseni


cinema

Mr. Turner - egy röfögéssel kommunikáló zseni

Együttműködésben a

A brit rendező, Mike Leigh és új filmje szereplőinek vörös szőnyegre lépésével kezdődött a Cannes-i Filmfesztivál második napja.

Mike Leigh a J. M. W. Turner angol festőművész életéről szóló, Mr. Turner című filmjével versenyben van az Aranypálmáért is.

Az angol rendező ötödik filmjét hívták meg a versenyprogramba, 1996-ban a Titkok és Hazugságokért meg is kapta a nagydíjat.

A XIX. század elejének meg nem értett, korai impreszionista zsenijéről szóló Mr. Turnert csütörtökön mutatták be Cannes-ban.

A filmet – csakúgy mint megannyi Mike Leigh művet – ezúttal is előre meg nem írt, improvizált párbeszédekkel forgatták.

A filmkészítést szokás szerint rengeteg kutatómunka előzte meg.

- A világ összes könyvét elolvashatod, kutathatsz millió évig, ettől a dolgok úgysem eszerint történnek majd meg a kamera előtt, Turner sem ettől kezd működni. Meg kell alkotnod a jellemvonásokat, lélegző, hús-vér figurát kell belőle csinálnod – mondta a rendező.

A címszereplőt megformáló Timothy Spall egy gorillaszerű, a munkásosztályhoz tartozó, nehézsúlyú figurát alakít, aki meglett emberként is hihetetlenül kötődik az apjához.

Amikor édesapja meghal, megzavarodik, kínos nőügyei lesznek, és elképesztő intellektuális képességei ellenére röfögésszerű morgással kezd kommunikálni.

Timothy Spall szerint egy ilyen hihetetlenül ösztönös, érzelmes és lobbanékony autodidakta értelmiségi milliárd vagy csiliárd dolgot akarhat elmondani. “De ő sosem teszi. Inkább bezárja ezeket a gondolatokat egy valamilyen röfögésbe. Nagyon sokszor ezzel fejezi ki magát. Közben meg benne, magában ég a tűz, lángol, égeti őt, de ezt ő csak morgással fejezi ki” – jellemezte Turnert a szerep megformálója.

Tizennyolc film versenyez a világ legrangosabb fesztiválján az Aranypálmáért.

Köztük Jean-Luc Godard, David Cronenberg, Ken Loach és a Dardenne fivérek új filmje is.

Más kategóriákban három magyar film is megméreti magát. Ott van Mundruczó Kornél Fehér isten című alkotása, Szőcs Petra a Kivégzéssel, és Kárpáti György Mór a Provinciával.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

Argentin film is hajt az Arany Pálmára