rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Moszkvának kémkedett a jobbikos EP-képviselő?


Magyarország

Moszkvának kémkedett a jobbikos EP-képviselő?

Lapértesülés szerint a magyar Legfőbb Ügyészség kémkedés gyanúja miatt kezdeményezte Kovács Béla európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A jobbikos a politikus állítólag az orosz titkosszolgálatnak gyűjtött információkat az Európai Unió intézményeiről.

Kovács Béla csütörtökön tagadta, hogy Moszkvának dolgozik. Azt mondta, hogy soha nem volt semmiféle, sem magyar, sem külföldi titkosszolgálatnak a tagja, soha nem is működött együtt titkosszolgálatokkal, még csak meg sem keresték ilyen ügyben. –
Határozottan vissza szeretnék utasítani minden olyan vádat, amely a cikkben megjelent, hogy az általam vezetett Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége orosz befolyás vagy, mert már ez is elhangzott, orosz finanszírozás alatt áll – jelentette ki sajtótájékoztatóján a Jobbik EP-képviselője.

A hírt eredetileg a kormányközeli Magyar Nemzet című napilap közölte, de a főügyészség csak általánosságban, név és konkrétumok nélkül erősítette meg. Fazekas Géza szóvivő azt mondta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség egy súlyos bűncselekmény ügyében nyomoz, ám ez a nyomozás minősített, tehát teljes mértékben zárt. Ezért még magát a bűncselekményt sem nevezte meg, csak annyit közölt róla, hogy kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény.

Kovács Béla a harmadik helyen áll a Jobbik listáján a jövő vasárnapi európai parlamenti választásokon. A politikus felesége Isztohin Szvetlana orosz-osztrák kettős állampolgár, aki a Magyar Nemzet szerint a KGB kémelhárításának munkatársa. A közgazdász Kovács Japánban, majd a nyolcvanas évektől a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (IMO) tanult. 2003-ban tért vissza Magyarországra, és 2005-ben lépett be a Jobbikba. Nemrég szabad és igazságos választásnak minősítette a krími népszavazást. A napilap úgy tudja, hogy rendszeresen konspiratív módon találkozik orosz diplomatákkal, és gyakran utazik Moszkvába, ami már korábban felkeltette a magyar kémelhárítás figyelmét.

Hajagos Andrea, az Euronews budapesti tudósítója arról számolt be, hogy – bár ezt az információt hivatalosan senki sem erősítette meg – a botrányt kirobbantó Magyar Nemzet szerint a feljelentést az Alkotmányvédelmi Hivatal tette.