rendkívüli hír

Lassan haladnak a tárgyalások az iráni atomprogramról

Éppen ezt olvassa:

Lassan haladnak a tárgyalások az iráni atomprogramról

Betűméret Aa Aa

Az iráni nukleáris programról szóló bécsi tárgyalásokon az eredeti forgatókönyv szerint már a megállapodást kellene körvonalazniuk a feleknek. Teherán és a hat nagyhatalom eheti egyeztetései azonban lassan haladnak.

Az iráni külügyminiszer helyettes mégis konstruktívnak nevezte a találkozót:

- A tárgyalások folytatódni fognak. Ez nem jelenti azt, hogy csalódottak lennénk, és azt sem jelenti, hogy elhibáztuk. Ez még csak az elsőfordulója volt az igazi tárgyalásoknak. Az eddigi egyeztetéseken közösen gondolkoztunk. Ennek a körnek a célja már az, hogy körvonalazzuk a megegyezést. Még érezni, hogy vannak nézetkülönbségek, és tudjuk, hogy még várnunk kell arra, hogy az álláspontok közeledjenek – mondta Abbasz Aarakcsi, iráni külügynminiszter helyettes.

A tavaly kötött ideiglenes megállapodás júliusban jár le. Egy tartós megállapodással igyekszik a hat nagyhatalom korlátozni Irán vitatott nukleáris programját. A nemzetközi közösség biztos akar lenni abban, hogy Irán nem tud majd atomfegyvert gyártani, Teherán pedig az Irán elleni szankciók feloldását szeretné elérni. A megállapodás biztosítaná, hogy Irán kizárólag békés célú nukleáris programot folytasson.