rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az ellenzék győzött Indiában


India

Az ellenzék győzött Indiában

Ünnepelnek az ellenzéki Bháratíja Dzsanata Párt (Indiai Néppárt, BJP) hívei Újdelhiben. Az előzetes eredmények szerint a párt és szövetségesei elsöprő győzelmet arattak a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) fölött a parlamenti választáson.

Így a hindu nacionalista Narendra Modi lesz India következő miniszterelnöke. A politkus több mint tíz évig Gudzsarát szövetségi állam főminisztere volt. Bírálták amiatt, hogy 2002-es zavargások idején nem tett eleget a muzulmánok elleni gyilkosságok megfékezéséért.

A Gandhi-dinasztia által vezetett Indiai Nemzeti Kongresszus tíz év után kénytelen átadni a hatalmat az ellenzéknek. A párt hírnevét korrupciós ügyek tépázták meg.

Rahul Gandhinak, a meggyilkolt egykori miniszterelnök, Radzsiv Gandhi fiának még várnia kell, hogy átvegye a stafétabotot.

Narendra Modi tömörülésének sikerült abszolút többséget szereznie az 545 tagú alsóházban (Lok Szabha), így stabil kormányt alakíthat. Kampányában a gazdaság fellendítésére helyezte a hangsúlyt, és munkahelyteremtést ígért.

A világ legnagyobb választása rekordszámú résztvevővel zajlott: öt hét alatt 550 millióan szavaztak Indiában. A részvételi arány meghaladta a 66 százalékot a világ legnépesebb demokráciájában .