rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb adósságválság készül Európában?


gazdaság

Újabb adósságválság készül Európában?

Annak ellenére, hogy az európai gazdaságok élénkülni kezdtek tavaly, az Intrum Justitia követeléskezelő szerint tovább romlott a cégek körében a fizetési hajlandóság.

A 33 európai országban – köztük Oroszországban – megkérdezett 10 ezer vállalkozás több mint felének okozott gondot, hogy az ügyfeleik nem, vagy csak késve fizettek. Ekkora arányra még soha nem volt példa.

Emiatt a cégek összesen 360 milliárd eurót, a magyar GDP három és félszeresét kellett, hogy leírják veszteségként. Ez az éves bevételük 3,1 százaléka, egy évvel korábban csak 3 százalék volt.

A fizetési hajnaldóság romlása főként a kis- és közepes vállalkozásokat érinti érzékenyen, de az egész üzleti szektorban visszafogja a beruházásokat és a munkahelyteremtést.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

gazdaság

Alig nő a francia gazdaság az év első felében