rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A kormánypárt győzhet Dél-Afrikában


Dél-Afrika

A kormánypárt győzhet Dél-Afrikában

Folyik a szavazatszámlálás a Dél-Afrikai Köztársaságban, ahol 25 millióan adhatták le voksukat szerdán.

Az Apartheid bukása óta ez az ötödik parlamenti választás Dél-Afrikában, és az előrejelzések szerint ezt is a 20 éve kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus nyeri majd. A szavazatok körülbelül 20 százalékának feldolgozásakor 55,8 százalékra állt a kormánypárt.

Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az elnök és a politikai elit korrupciós botrányai, a csaknem 25 százalékos munkanélküliség, illetve az ott élők közti – változatlanul nagy – egzisztenciális különbségek most először 60 százalék alá szoríthatják az Afrikai Nemzeti Kongresszus szavazati arányát.

A szerdai voksolás hivatalos végeredménye szombat előtt biztosan nem lesz meg. Annak kihirdetése után néhány nappal választ majd államfőt a parlament. A forintban mérve több milliárdos sikkasztás gyanúja ellenére – főleg jelentős zulu szavazótábora révén – szinte biztos, hogy Jacob Zuma marad Dél-Afrika elnöke.

A kormányzópárt retorikája keveset, gazdaságpolitikája viszont nagyon is változik – szakértők szerint ez is, az is elhibázott. Előbbire a választási kampányból hoznak példát mondván, hogy a kormánypárti propaganda jelentős vívmányként szerepeltette a víz- és áramellátás megszervezését nem törődve azzal, hogy épp ezek akadozása miatt tiltakozik a lakosság egyre gyakrabban a városokban.

Amit ennél komolyabb gondok forrásaként nevesítenek az elemzések, az a befektetőket elijesztő törvénykezés. A sorra születő jogszabályok ugyanis egyre nagyobb teret biztosítanak az államnak a piacon, így aztán annak szereplői – még inkább profitjuk – ezzel egyenes arányban válnak egyre kiszolgáltatottabbá.

Szakértők szerint az ellenzéki pártok közül kettő vesz majd el jelentősebb számú szavazatot az Afrikai Nemzeti Kongresszustól. Az egyik a Demokratikus Szövetség, a másik pedig egy aránylag új, szélsőséges politikai alakulat, amely a fehérek ellen uszít a Dél-Afrikai Köztársaságban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Három év alatt újjáépítették, a tornádó újra elsöpörte Vilonia-t.