rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Most szavazhatnak először az apartheid után született fiatalok Dél-Afrikában


Dél-Afrika

Most szavazhatnak először az apartheid után született fiatalok Dél-Afrikában

Parlamenti választásokat tartanak a Dél-afrikai Köztársaságban. Az apartheidrendszer 20 évvel ezelőtti felszámolása óta ez az ötödik általános választás. A közvélemény-kutatások szerint várhatóan ismét a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) fog nyerni. Most először szavazhatnak azok a fiatalok is, akik az apartheid rendszer megszűnése után születtek, és egyben ez az első választás Nelson Mandela halála óta.

Minden bizonnyal újra Jacob Zuma jelenlegi elnök lesz az új államfő, bár közpénzekkel való visszaéléssel vádolják. Kampányában a múlt dicsőségét idézve Nelson Mandelára hivatkozva kéri, hogy szavazzanak pártjára.

A szélsőbaloldali párt, a Szabad Gazdaság Harcosai mozgalom vezetője, az ANC-ből korábban kizárt Julius Malema, sem esélytelen, ő a néhai Chavez elnökhöz hasonlítja magát.

A Demokratikus Szövetségnek nincs túl nagy támogatottsága.

- Az új Dél-Afrika egyik legnagyobb sikere, hogy az emberek együtt tudnak élni. Sokkal kevesebb a feszültség az etnikai csoportok között annál, mint amit a média és a politikai vezetők sugallnak – mondta az ország korábbi elnöke, Frederik De Klerk.

A végleges eredmények csütörtök délutánra várhatók. A dél-afrikai alkotmány értelmében a parlament néhány nap múlva megválasztja az államfőt. Összesen huszonöt párt vesz részt a szavazáson, és a jelöltekre 25 millióan voksolhatnak.