rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az első választás Mandela halála óta Dél-Afrikában


Dél-Afrika

Az első választás Mandela halála óta Dél-Afrikában

Parlamenti választásokat tartanak a Dél-afrikai Köztársaságban. Az apartheidrendszer 20 évvel ezelőtti megszüntetése óta ez az ötödik általános választás. A közvélemény-kutatások szerint várhatóan most is a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) fog nyerni.

Most először szavazhatnak azok a fiatalok is, akik az apartheid rendszer felszámolása után születtek, és egyben ez az első választás Nelson Mandela halála óta.

Minden bizonnyal újra Jacob Zuma jelenlegi elnök lesz az új államfő is, bár közpénzekkel való visszaéléssel vádolják. Kampányában a múlt dicsőségét idézve Madibára, azaz Mandelára, hivatkozva kéri, hogy szavazzanak a pártra.

A szélsőbaloldali párt – a Szabad Gazdaság Harcosai (EFF) – vezetője, az ANC-ből korábban kizárt Julius Malema sem esélytelen, ő a néhai venezuelai Chavez elnökhöz hasonlítja magát.

Összesen huszonöt párt vesz részt a választásokon, a jelöltekre 25 millió ember szavazhat. Az alkotmány értelmében a parlament néhány nap múlva választja meg az új államfőt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Eurovíziós Dalfesztivál: kifütyülték az orosz döntősöket