rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Eladja az elrabolt lányokat a nigériai Boko Haram


Nigéria

Eladja az elrabolt lányokat a nigériai Boko Haram

A szélsőséges iszlamista szervezet vezetője videoüzenetben adta a világ tudtára, hogy isteni sugallatra cselekszik, amikor a megszokott 12 dollárért férjhez adja túszait. Azok ugyanis szerinte istentelen dolgot művelnek, amikor nyugati módi szerint a tanulást választják a nők megszokott élete helyett.

A terroristák több mint 200 lányt raboltak el Nigéria északi részén, egy iskolából három héttel ezelőtt. A kormány állítja, hogy mindent megtesz azért, hogy kiszabadítsa őket, de kevesli, amit a családok tudni engednek róluk.

Az amerikai elnök együttérzését fejezte ki, és segítséget ajánlott. A Fehér Ház szóvivője úgy fogalmazott, hogy ami történt, gyalázat és szörnyű tragédia. Jay Carney elmondta, hogy az elnök többször is összeült a biztonsági szolgálatok szakértőivel, akik szorosan nyomon követik a nigériai fejleményeket. Az elnöki kabinet pedig folyamatos kapcsolatban van az ottani kormánnyal.

A rokonok viszont nem hisznek a nyilatkozatoknak. Szerintük a kormány meg sem próbálta megmenteni a lányaikat, akikről még mindig fogalmuk sincs, hol lehetnek.

Meg nem erősített hírek szerint többüket hozzákényszerítették elrablóikhoz, illetve eladták a szomszédos Csádban és Kamerunban.