rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Putyinra és az egészségügyi reformra is utalt vicces beszédében Obama


Amerikai Egyesült Államok

Putyinra és az egészségügyi reformra is utalt vicces beszédében Obama

Nem nélkülözte az önkritikát az amerikai elnök beszéde a Fehér házi tudósítók szokásos évi sajtóvacsoráján. Barack Obama több mint 2 ezer újságírót, politikust és hollywoodi sztárt hívott meg a Washington Hilton szálló báltermébe. A vendégek szórakoztatására mondott humoros köszöntőjét az elnök azzal kezdte, 2008-ban az volt a szlogenje, hogy „igen, képesek vagyunk rá”. 2013-ban, az egészségügyi átalakítás nem eléggé gördülékeny kampányában ezt arra változtathatta volna, hogy „kontrol-alt-delete”, azaz indítsuk újra.

A beszédben megemlítette az orosz elnököt is, szembeállítva a konzervatívok rajongását a Vlagyimir Putyinról megjelent félmeztelen képekkel.

Beszéde végén egy videofelvételt is bemutatott volna Barack Obama, de a kivetítő nem működött rendesen. Ironikus módon, a technikai problémát az egészségügyi reform akadozó elindításába belebukott egészségügyi miniszter, Kathleen Sebelius oldotta meg az elnöknek. Barack Obama búcsúzóul megköszönte a tudósítók munkáját a szövetségük által szervezett századik éves sajtóvacsorán.