rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nehezített pályán tárgyal Merkel és Obama Washingtonban


Németország

Nehezített pályán tárgyal Merkel és Obama Washingtonban

Washingtonba látogatott a német kancellár, Angela Merkel Barack Obama amerikai elnökkel találkozik, a vizitet a kelet-ukrajnai helyzet és a lehallgatási botrány egyaránt beárnyékolja.

A politikus először látogat az Egyesült Államokba azóta, hogy kiderült, a Nemzetbiztonsági Szolgálat lehallgatta telefonbeszélgetéseit. Az NSA szerint legalább 300 beszélgetést rögzítettek Merkel és a német kormány többi tagja, illetve magas rangú tisztviselők között. Berlin már korábban jelezte, hogy látni szeretnék a begyűjtött adatokat, a hivatalos kérést azonban Washington elutasította.

- Az NSA-ügy az amerikaiak szemében csak kisebb baleset, a németek szerint azonban óriási katasztrófa. Washingtonnak meg kell értenie, hogy a német kormány, jelen esetben a német kancellár választ vár a miértekre – vélekedett Annette Heuser politikai elemző, a német Bertelsmann Alapítvány vezetője.

Az amerikai elnök személyesen ígérte meg Merkelnek tavaly októberben, hogy a jövőben nem hallgatják le telefonbeszélgetéseit.

Az Euronews tudósítója szerint a Bill Clinton és Helmut Kohl között még szorosnak mondható amerikai-német viszony George W. Bush és Gerhard Schröder ideje alatt romlott meg, és most Barack Obamán és Angela Merkelen a sor, hogy újraépítsék azt. Az, hogy a már ismert tényezők ezt mennyire nehezítik meg, csak ezután derül ki – mondta a riporter.