rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kompkataszrófa után metróbaleset Dél-Koreában


Dél-Korea

Kompkataszrófa után metróbaleset Dél-Koreában

Csaknem 200-an megsérültek, amikor egymásba rohant két metrókocsi a dél-koreai fővárosban, Szöulban. Nagyon valószínű, hogy a jelzőberendezések meghibásodása okozta a balesetet.

A legtöbben akkor sérültek meg, amikor menekülés közben a kocsikból a pályára ugrottak. Ugyan a hangszórón azt kérték tőlük, hogy a szerelvényekben várják meg a segítséget, de a két héttel ezelőtti több száz halálos áldozatot követelő komptragédia példájából kiindulva ezt nem tartották be.

A mertóbaleset után Szöul polgármestere azonnal a helyszínre sietett és ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül kivizsgálják az esetet. Erre szükség is lesz, hiszen a kompkatasztrófa óta megrendült a koreaiak bizalma a tömegközlekedésben.

Az Euronewsnak nyilatkozó egyik sérült arról mesélt, hogy a két kocsi hatalmas erővel csapódott egymásba, az ütközés rettentően hangos volt. Akkor nagyon sokan megsérültek a fejükön.

Egy másik sérült arról beszélt, hogy amikor a szerelvények összeütköztek, sokáig még gurultak tovább, mintha a metróvezető meg sem próbálná megállítani. Mindenki azonnal telefonálni kezdett és pillanatokon belül hatalmas káosz alakult ki.

A péntek délutáni baleset után összesen ezer embert kellett evakuálni.

A szöuli metrót naponta 4 és fél millióan használják. A legutóbbi 2003-as metróbalaset még sokak emlékezetében élénken él, akkor 192-en vesztették életüket az alagútban.

Hazaküldi a várakozó rokonokat a malajziai légitársaság

Malajzia

Hazaküldi a várakozó rokonokat a malajziai légitársaság