rendkívüli hír

rendkívüli hír

Erdogan keményen beszólt a német elnöknek

Éppen ezt olvassa:

Erdogan keményen beszólt a német elnöknek

Betűméret Aa Aa

A nemzetközi diplomáciában szokatlanul éles szócsatába keveredett a török miniszterelnök a német államfővel. Recep Tayyip Erdogan kedden az ankarai parlamentben visszautasította a kormányát ért bírálatokat.

A német szövetségi elnök hétfőn egy beszédében kijelentette, hogy veszélyben van a demokrácia Törökországban – ezzel az igazságszolgáltatás kormányzati befolyásolására és a sajtószabadság korlátozására utalt.

- Megmondtam neki magának is, senkitől sem tűrjük el, hogy beleavatkozzon Törökország belügyeibe – fogalmazott Erdogan. – Gaucknak úgy kellene viselkednie, ahogyan államférfiak szoktak, de szerintem ő még mindig azt hiszi, hogy lelkipásztor. Régebben ugyanis az volt, és a hozzáállása még ma is olyan. Ronda dolgok ezek.

A 74 esztendős Joachim Gauck valóban evangélikus lelkész volt az egykori NDK-ban, de már akkor is politikai szerepet vállalt, és támogatta az üldözött ellenzékieket. Független jelöltként 2012-ben választották meg a Német Szövetségi Köztársaság elnökévé. Törökországi látogatásán ugyanakkor államfőként sem köntörfalazott, szókimondóan bírálta az Erdogan-kormányt.