rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A jövő járművei: érzelemdetektoros autó, elektromos repülőgép


hi-tech

A jövő járművei: érzelemdetektoros autó, elektromos repülőgép

Jean-Philippe Thiran úgy grimaszol, mint egy őrült. Ám a látszat csal. A lausanne-i professzora nem vesztette el az eszét, hanem egy olyan berendezést tesztel, amely alkalmas lehet az emberi érzelmek felismerésére, ezáltal a dühös autóvezetők kiszűrésére és az álmosak felélénkítésére.

- Van egy kamera, hátul pedig egy számítógép, amelyik real time-ban elemzi a képet – magyarázta a svájci EPFL professzora. – Az első nehézséget a megvilágítás okozta. Végül infravörös kamerát választottunk, nagyon érzékenyet, mert így megszabadulhattunk ettől a problémától. Ezzel a kamerával dolgozhatunk nappal, de akár éjszaka is, a sötétség sem okoz gondot.

A detektort az autó műszerfalán helyezik el, a kormánykerék mögött. Ez a berendezés képes felismerni az alapvető emberi érzelmeket, például a dühöt, az undort, a félelmet, a boldogságot, a szomorúságot vagy a meglepetést. A program először fényképekről tanulta az egyes érzelmekhez tartozó arckifejezéseket, aztán kipróbálták élőben is, önként jelentkezőkön. A detektor az esetek 85 százalékában jól vizsgázott.

Hasonló sikerrel jártak a kutatók, amikor az álmosságot próbálták kiszűrni a szemhéj mozgását figyelve. Ebből idővel beépített vészjelző rendszert fejleszthetnek ki. Ha a kocsi kiszúrja, hogy a sofőr elálmosodik, akkor hangos, élénk zenét kezd sugározni, hogy felélénkítse, vagy megváltoztatja a műszerfal világítását. Ha viszont idegesnek látszik a vezető, akkor automatikusan valami megnyugtató zene hangzik fel.

Olivier Pajot, a Peugeot-Citroen csoporthoz tartozó Stellab vezérigazgatója nagy jövőt jósol az új berendezésnek. Szerinte az érzelemdetektor lehet a köztes megoldás a hagyományos, kézi vezérlésű autók és a jövő teljesen automata irányítású járművei között. A részben automata gépkocsi képes teljesen önállóan működni, de igényel némi ellenőrzést a vezető részéről.

A részben önállóan működő jármű megtervezéséhez ellenőrizni kell a vezető viselkedését. A szakemberek bíznak abban, hogy az érzelemdetektor használata nagyban csökkenti majd az autóvezetés veszélyeit.

Franciaországban ezalatt már a jövő repülőgépét tervezik: az Airbus cég már meg is kezdte kísérleteit a teljesen elektronikusan működő géppel.
Az E-Fannak keresztelt jármű az orrától a farkáig csupán hat méter hosszú, és alig csap nagyobb zajt, mint egy hajszárító. 120 elemmel működik, minden motort 60 elem hajt. Az akkumulátorokat a szárnyak alatt helyezték el. A toulouse-i vállalat szerint kulcsfontosságú lehet ahhoz, hogy környezetkímélőbb, csendesebb és olcsóbb legyen a repülés.

Az első példány Bordeaux közelében szállt föl, útja csupán tíz percig tartott, jóllehet alkalmas arra is, hogy akár egy órát is a levegőben maradjon, mielőtt újra feltöltik az akkumulátorokat. Végsebessége 220 kilométer óránként, a pilóta mellett még egy utas fér el benne. Az E-Fan tehát egyelőre nem helyettesítheti a hagyomás utasszállítókat. A mérnökök azonban remélik, hogy a technológia további fejlődésével nagyobb repülők is működhetnek majd árammal, vagy hibrid rendszert használva, azaz a régi és az új típusú meghajtás valamilyen keverékét alkalmazva.

- A nyolcvan-kilencven üléses kisebb gépeknél két és fél, három órányi repülésre jók az elemek. Könnyen lehet, hogy a jövő a hibrideké – mondta Jean Botti, az Airbus innovációs igazgatója.

A terv már csak azért is fontos, mert a hagyományos repülőgépek széndioxid-kibocsátása igen nagy, ezért a légi közlekedés súlyosan szennyezi környezetünket.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

A lépcsőjáró kerék