rendkívüli hír

Barcelona Vilanovát gyászolja

Éppen ezt olvassa:

Barcelona Vilanovát gyászolja

Betűméret Aa Aa

Az FC Barcelona labdarúgói, szurkolói, vezetői végső búcsút vesznek Tito Vilanovától, aki pénteken húnyt el rákbetegség következtében egy barcelonai kórházban. Vilanova Pep Guardiola távozása után vezetőedzőként a 2012-13-as idényben bajnoki címhez segítette a Barcát.

A klub elnöke, Josep Maria Bartomeu a szakember felelősségteljes munkáját méltatta, amikor azt mondta: – Tito energiával teli ember volt, és nekünk is ugyanezzel a lendülettel kell továbbdolgoznunk. Ne felejtsük el, amit örökül hagyott és amit tőle tanultunk, folytassuk a munkáját, és használjuk fel a tudását a jövőben is a klub érdekében.

A csapatkapitány Carles Puyol a mély fájdalomról beszélt, a lelki sebről, amelyet Vilanova távozása okozott: – A példaképünk volt, soha nem adta meg magát, a végsőkig harcolt. Két évig küzdöttünk közösen a betegség ellen,miközben hosszú, kínokkal teli utat tett meg. Mindnyájan tanulhatunk tőle. Nagyon szomorú ez a nap – mondta Carles Puyol.

Az FC Barcelona megnyitotta a Camp Nou stadion kapuit, hogy a gyászolók Tito Vilanova legnagyobb sikereinek, győzelmeinek helyszínén is leróhassák kegyeletüket.