rendkívüli hír

Megkeseredett portugálok, akik még mindig várják a változást

Éppen ezt olvassa:

Megkeseredett portugálok, akik még mindig várják a változást

Betűméret Aa Aa

A konzervatív diktatúra bukása után negyven évvel Portugália újból a tűréshatáron táncol. Az elmúlt évek megszorításai, amelyek nélkül a nemzetközi mentőcsomag szóba sem kerülhetett volna, a szegfűs forradalom idejére emlékeztető keserűséget szült a portugálokban. És ez a keserűség azokban a legnagyobb, akik személy szerint részt vettek az 1974-es – vértelen és dicsőséges – felkelésben.

Békés öregség helyett anyagi kilátástalanság

Fontao ezeredes egyike volt azoknak, akik a hadsereg középvezetői közül csatlakoztak a forradalmárokhoz. Azt mondja, az akkori eszmék mára szétmállottak, hűlt helyüket sem találja.

Április 25-e a portugáloknak olyan, mint Magyarországon március 15. vagy október 23. A 40 évvel ezelőtti forradalom évfordulója napra pontosan egybeesik a 82 éves ezredes születésnapjával, de ő idén nem ünnepel. Nyugdíját a megszorítások felére apasztották – nagy részét a lakbér viszi el. Azért, hogy támogatni tudja munkanélküli lányát, lakóparkból lakótelepre költözött.

Szerinte a portugálok többségének élete most kényszerpályán mozog. – Képtelenség tervezni, az emberek túlélésre játszanak. Tudom, hogy sokan még nálam is rosszabb helyzetben vannak, de ettől még nem lesz a dolog kevésbé elviselhetetlen vagy méltatlan – mondja.

Hiába szabadultak fel a nők, ma a férfiakat is ők tartják el

Annak, hogy a harmincas évek elején kezdődött diktatúrát a portugáloknak sikerült felszámolniuk, egyik lényegi következménye az lett, hogy – sokakkal együtt – a nők is kiszabadultak elképzelhetetlenül szűkre szabott mozgásterükből. Egyikük, a feminista Manuela Góis szerint az akkori változás a portugál társadalom minden szintjén felszabadító átalakulást hozott, de a nők számára ez főként azért volt katartikus, mert ők korábban a szó szoros értelmében középkori viszonyok között élték mindennapjaikat.

Csakhogy ez mára már nem ilyen felhőtlen. Az ezredeshez hasonlóan Manuela Góis is a fiatalokért aggódik. Öregségükre mindketten arra kényszerülnek, hogy támogassák gyerekeiket. Az asszony ugyanúgy képtelennek tartja ezt a helyzetet, mint Fontao ezredes.

Azt mondja, amikor évekkel ezelőtt azt kalkulálgatta, mire lesz majd elég a nyugdíja, eszébe sem jutott, hogy a kiadásaihoz majd felnőtt fia megélhetési költségeit is hozzá kell csapnia.

Vagyis a dicsőséges forradalom után negyven évvel a portugálok ismét a kilátástalansággal küzdenek. Egy két évvel ezelőtti felmérés szerint ötük közül legalább egynek a puszta megélhetésre sincs esélye, miután legfeljebb négyszáz eurót keres havonta.

Dinamikus fejlődésre van szükség

A portugál helyzetről José Gil tanárral, filozófussal, íróval, a portugál társadalom kutatójával beszéltünk, aki a 2000-es évek elején könyvet írt azokról a változásokról, melyek az elmúlt évtizedekben történtek Portugáliában.

- Professzor úr, mennyire változott meg a portugál társadalom mentalitása a diktatúra vége óta?

- Sok mindenben más, de sok mindenben ugyanolyan a mentalitás. Először is, a szabadság miatt megváltozott az egyéni és társadalmi gondolkodás. Cavaco Silva elnök hatalomra kerülése óta sok minden más lett. Több pénzt fektettek be, így az életminőség is javult. A portugálok felismerték, hogy vannak jogaik, és azokat használhatják is. Megtanulták, hogy mi az a demokrácia és szabadság. Persze bizonyos fokig még mindig megvannak a határok.

- A szegfűs forradalom be nem váltott ígéretei miatt a portugálok mára kiábrándulttá váltak. Mi ennek az oka?

- Ezt pontosan végig lehetett követni. Az 1974. április 25-i szegfűs forradalom egy utópisztikus társadalmat ígért. Az új portugál alkotmány a világ egyik legfejlettebb szocialista alaptörvénye volt. De a gyakorlatba mégsem sikerült teljesen átültetni. Helyette inkább egy valós társadalomkép rajzolódott ki Portugáliában. Nem szocialista, sokkal inkább kapitalista eszmék kerültek előtérbe. Azt szerették volna, hogy a demokrácia és a szabadság legyen a középpontban, helyettük azonban sokkal inkább a kiábrándultság és a csalódottság alakították a társadalmat. És ez mind a mai napig így maradt.

- Portugália még mindig ilyen helyzetben van? Vagy a válság új irányba terelte a társdalmi berendezkedést?

- Nem. Szerintem a portugálok már a nem létezőtől félnek. Hadd fejtsem ki. Úgy értem, hogy az emberek megváltoztak. Más dolgoktól tartanak. Most éppen attól, hogy elveszítik az állásukat, elveszítik azokat a jogaikat, amiket kiharcoltak maguknak például az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban, vagy az oktatásban. A megszorítások miatt nő az általános félelemérzet, a társadalom nem kap új lendületet. Persze tény, hogy vannak sikeres vállalatok, de azok nem a kormány dinamikus intézkedései és gazdaságösztönző lépései miatt vannak jó helyzetben. Különben is, sok minden függ az európai döntésektől. A mi helyzetünk most a dinamikus lépésektől függ. Ha lesznek, megindul a fejlődés.