NewsletterHírlevélEventsEsemények

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
Loader
HIRDETÉS

Közös űrprogram - amikor Európa működik

Közös űrprogram - amikor Európa működik
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Idén ötven éve indult el a közös európai űrprogram. A nehezen összekovácsolt tudományos együttműködés az egyik remek példa arra, amikor Európa működik.

Ötven évvel ezelőtt a világ már az űrverseny lázában égett. A Szputnyik elküldte az első jeleket, Jurij Gagarin már járt az űrben, az Egyesült Államok és a Szovjetunió vetélkedése hajtotta a tudományt előre.

Azt hittük, vége a világnak

- A világ elképesztően törékeny, veszélyes hely volt – jellemezte az időszakot John Krige, a Georgia Institute of Technology történésze. – A szuperhatalmak vetélkedése talán akkor volt a csúcson, a kubai rakétaválság idején. Én fiatalember voltam, és egész biztosan azt gondoltam, hogy az lesz a világ vége. Szerintem nem voltam ezzel egyedül.

Ebben a feszült helyzetben lépett fel két európai fizikus, az olasz Eduardo Arnaldi és a francia Pierre Auger, akik szentül hittek abban, hogy a rakétáknak és a műholdaknak a tudományt kell szolgálniuk, nem a kardcsörtetést.

- Azok az országok, amelyek a közös európai űrprogramba belevágtak, húsz évvel korábban gyilkos háborút vívtak egymással – magyarázta Roger-Maurice Bonnet, az Európai Űrügynökség (ESA) volt tudományos igazgatója. – Ezek az országok összegyűltek, és úgy döntöttek, olyan közös nyelvet fognak használni, amelyen nem lehet őket egymásra uszítani – a tudomány nyelvét.

Azért lett rá pénz, mert senkinek sem kellett

Arnaldi és Auger vezetésével Európa két űrügynökséget alapított. Az ELDO nevű a rakétaprogrammal foglalkozott, az ESRO pedig az űrtudománnyal. Az első években a költségvetés nagyon korlátozott volt, és olykor magasra hágott a feszültség a partnerek – különösen az angolok és a franciák – között.

- A hatvanas évek végén azt mondták, rendben, el kéne kezdeni összeolvasztani a két szervezetet – mondta John Krige. – Voltak ilyen nekibuzdulások, végül a programot egy nagyon nagyon feszült találkozón dolgozták ki hetvenháromban, ez lett az alapja az új egységes szervezetnek. Az űrtudomány lett a kötelező program, nem azért, mert a felek annyira odavoltak érte, hanem pont azért, mert senki nem akarta finanszírozni.

Ez a kényszerű húzás hatalmas lendületet adott az Európai Unió kutatás-fejlesztésének. De Európának még mindig hiányzott valami ahhoz, hogy valódi tényezővé váljon az űrkutatásban: egy saját rakéta.

“Egész éjjel tombolt bennünk az adrenalin”

- A németek az Ariane fejlesztése ellen voltak, a britek pedig elképesztő vehemenciával ellenezték a rakétaprogramot – mesélte John Krige. – A franciáknak kellett azt mondaniuk, hogy márpedig megcsináljuk, és ezt a gaulle-izmusnak, az Egyesült Államokkal szembeni gyanakvásnak köszönhetjük. Az Ariane kétségtelenül az európai űrprogram legnagyobb sikere.

Az Ariane 1-et ezerkilencszázhetvenkilencben lőtték fel. Bár elsősorban a telekommunikációs szektor szempontjait figyelembe véve tervezték, több űrkutatási küldetést is elvégzett. A korai eredmények egyike volt, hogy ezerkilencszáznyolcvanhatban a Giotto űrszonda közel repült a Halley üstököshöz, és képeket készített róla.

- Több mint negyven évet lehúztam az űriparban, de a legélénkebb emlékem még mindig az az éjszaka, amikor a Giotto találkozott a Halley üstökössel – mondta erről az akcióról a küldetés menedzsere, Gerhard Schwehm. – Egész éjjel tombolt bennünk az adrenalin, mert működnie kellett, és nagyszerűen működött is, aztán hirtelen, amikor a legközelebb kerültünk, valami eltalálta a szondát és az megrázkódott, majd elvesztettük vele a kapcsolatot. Húsz perc után jött vissza. Elképesztő volt, semmit se lehetett tenni, csak nézni, hogy mi lesz, és érezni a kollégáiddal, az összes emberrel, aki akkor ott volt, hogy ez tényleg egy hatalmas, egy nagyszabású esemény.

A nagyfőnökök hátul sírtak a hangárban

Tíz évvel később jött az európai űrkutatás legnagyobb kudarca.
Az új Ariane 5-ös rakéta legelső útján, rendkívül értékes Cluster műholdakkal a fedélzetén negyven másodperccel a start után felrobbant a levegőben.

- Soha nem felejtem el, hogy láttam ezeket a nagy embereket – a projekt gazdáit, ezeket az igazi óriásokat, nagyfőnököket – láttam őket egy kis hangárban sírni az irányítóközpont mögött – emlékezett erre a pillanatra Roger-Maurice Bonnet. – Akkor megfogadtam, hogy újrakezdjük a Cluster küldetést. És meg is csináltuk.

Fair gyakorlat – csak nehéz megszervezni

HIRDETÉS

A Cluster-program ma is zajlik. Kétezerötben az Európai Űrügynökség a NASA-val közösen letette a Huygens űrszondát a Szaturnusz Titán nevű holdjának a felszínére. Ez volt a földtől legtávolabbi landolás az emberiség történetében.

Az európai űrprogram finanszírozásáért mindig keményen meg kellett küzdeni. Az ESA esetében régi alapelv, hogy a pénzt, amit egy ország befektet a programba, vissza is kapja megrendelések formájában. Fair gyakorlat – de megvannak a hátulütői.

Ez arra kötelezi a nagy országokat, amelyek egyedül gyorsabban és olcsóbban meg tudnának oldani valamit, hogy nagy konzorciumokat hozzanak létre. Ha egy ország a pénz öt százalékával beszáll, akkor a high-tech megrendelések öt százalékát nekik kell adni. Ezt nem könnyű menedzselni – vélte John Krige.

Ezzel együtt az európai űrprogram beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

- A tudomány Európája mutatja azt, hogy milyen is Európa, amikor működik – summázta az elmúlt ötven év fő tanulságát Roger-Maurice Bonnet. – Az európai űrprogram a leglátványosabb összetevője ennek a működő Európának.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megint egy lépéssel közelebb az újabb Holdra szálláshoz

Műholdakkal a globális felmelegedés nyomában

Az évszázad végére jégmentes lehet az Északi-sark