rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szigetvita és szabadkereskedelmi egyezmény: Japánba látogatott Barack Obama


Japán

Szigetvita és szabadkereskedelmi egyezmény: Japánba látogatott Barack Obama

Ugyan diplomatikusan fogalmazott, de kiállt Tokió mellett a kínai-japán szigetvitát illetően az amerikai elnök. Barack Obama Japánban azt mondta, Washington álláspontja szerint a Szenkaku-szigetek Japán alá tartoznak, és az amerikai-japán védelmi szerződés értelmében Amerika felelősséget vállal az ország katonai védelméért, ugyanakkor az ügy a Kínával való kapcsolatokat sem áshatja alá.

A hét négyzetkilométeres, lakatlan sziget körüli vita mellett a másik fontos napirendi pont a Csendes-óceáni Partnerség nevű tervezett szabadkereskedelmi egyezmény volt, amiről a japán kormányfő azt mondta, jelenleg is tárgyalnak, ami nem megy egyszerűen, de muszáj folytatni a megkezdett munkát.

Az egyezmény – és az amerikai elnök látogatása ellen több tucat aktivista tüntetett.

- Az az érzésem, hogy az elnök kizárólag üzleti érdekek miatt utazott idáig. Nem akarjuk, hogy itt legyen – mondta egyikük.

Barack Obama Japán után három másik országot is felkeres a kelet-ázsiai térségben. Amellett, hogy várhatóan azokat az államokat is védelméről biztosítja, Kínával is kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Oroszország

Megtorlásról beszélt az orosz külügyminiszter