rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyre több halott, egyre kevesebb remény Dél-Koreában


Dél-Korea

Egyre több halott, egyre kevesebb remény Dél-Koreában

Egyre újabb holttesteket hoznak felszínre a búvárok a szerdán elsüllyedt dél-koreai komp belsejéből. A 476 utas közül mostanra 104-ről biztosan tudni, hogy nem élte túl a katasztrófát, 198 nevet még mindig az eltűntek listáján tartanak nyilván a hatóságok.

A mentést irányító központ vezetője szerint csodával lenne határos, ha azok közül, akik az elmúlt napokat a 30 méter mélyre süllyedt kompban töltötték, bárkit is élve találnának. A hajótestet már napokkal ezelőtt hálóval borították, nehogy a víz kimosson, aztán elsodorjon belőle bármit.

A hajók és a helikopterek megállás nélkül dolgoznak azok körül a nagy sárga bólyák körül, amelyekkel megjelölték a komp helyét, miután az eltűnt a víz színéről.

Az őrizetbe vett matrózok egyike kedden azt vallotta, hogy addig halogatták a mentést, míg végül már nem bírták vízre tenni a mentőcsónakokat.

A tűzoltóság pedig azt közölte, hogy az első segélyhívást ők kapták a kompról: egy fiú telefonált. Valószínűleg a több mint háromszáz gimnazista egyike. A parti őrséget már a tűzoltók riasztották múlt szerdán Dél-Korea délnyugati partszakaszán, hogy segítsen a bajba jutott hajón.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Kirúgták David Moyes-t