rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tao és szex: kirándulás a gyönyör kertjeibe


Kultúra

Tao és szex: kirándulás a gyönyör kertjeibe

A gyönyör kertjei. Ezt a költői címet adták annak a hongkongi kiállításnak, amelyen az ősi Kína erotikus művészetének gyöngyszemeit mutatják be, most először. Összesen száznál is több erotikus műtárgyat állítottak ki az egykori brit koronagyarmaton; egy magángyűjtő, Ferdinand Bertholet féltve őrzött kincseit.

- Egy kicsit furcsának is tűnhetnek ezek a képek, mintha túlságosan nyíltan ábrázolnának mindent. A meztelen testek valamennyi apró részlete jól kidolgozott. Csak egy valami nincs a képeken: csupasz láb. Az tabu, csupasz lábat nem festettek Kínában – mondta a gyűjtő.

A kis kerámiaszobrocskák mellett sok más is föllelhető, például gazdagon díszített cipők és bútordarabok. Az ősi kína erotikus művészei úgyszólván minden anyaggal dolgoztak: selyemmel, porcelánnal, elefántcsonttal és bronzzal is. Ha az ember szemügyre veszi ezeket az 1600-as évekből való selyemfestményeket, látnia kell: a taoista hagyomány által áthatott Kínában egészen másképpen gondolkodtak a szexualitásról, mint a nyugati kultúrában.

- A kínaiaknál nem tapad a szexhez annyi negatív asszociáció, mint a keresztényeknél, például nincs bűntudat. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármit szabad, de a taoista filozófia hatása mindenképpen meghatározó. A tao pedig azt tanítja, hogy az ember nem lehet boldog, ha a szexuális élete nem nyújt elég örömöt és élvezetet – magyarázta a műgyűjtő.

Ám hiába a dicső múlt, az efféle erotikus régiségek ma már ritkaságszámba mennek Kínában. A kicsek zömét Mao kulturális forradalma pusztította el a múlt század hatvanas éveiben. A kiállítás anyagát kizárólag Hongkongban, illetve Európában vásárolta össze Ferdinand Bertholet. A népi Kínában ma sem rendezne ilyen tárlatot, mert attól tart, hogy ott a hatóságok esetleg lefoglalnák a gyűjteményét.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Óriástojások a horvátországi Podravina régióból

Kultúra

Óriástojások a horvátországi Podravina régióból