rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szíriai elnökválasztás: éles kritika a Nyugattól


Szíria

Szíriai elnökválasztás: éles kritika a Nyugattól

Washington szerint “a demokrácia paródiája” lesz a június 3-ára tervezett szíriai elnökválasztás, amelyet az ENSZ főtitkára is elítélt, mondván, a voksolás megtorpedózhatja az országban dúló polgárháború felszámolását célzó törekvéseket.

Szíriában több mint három éve tart az erőszak, amelyben már több mint 150 ezren haltak meg – a harcok miatt milliók menekültek el.

A 2012-ben elfogadott új alkotmány értelmében most lesz először lehetőség arra, hogy több jelölt is indulhasson a voksoláson, igaz, a feltételek erősen lekorlátozzák az indulók számát.

A szíriai állami televízióban bemutatott képsorok szerint a jelenlegi államfő, Bassár el-Aszad a Damaszkusztól északra található keresztény városban, Maalúlában töltötte húsvét napját. Az elnök ősi ortodox kolostorokhoz látogatott el, és szemrevételezte a felkelők támadásai okozta károkat.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Korea

Komptragédia: gyilkosságot emleget a dél-koreai elnök