rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

"Száz év magány kezdődik Marquez halálával"


Kolumbia

"Száz év magány kezdődik Marquez halálával"

Gabriel García Marquezt tavaly március 6-án, 86. születésnapján látta utoljára a világ, amikor üdvözölte a háza előtt összegyűlt ünneplőket.

A hosszan tartó betegség után elhunyt Nobel-díjas kolumbiai író Mexikóvárosban élt, felnőtt évei nagy részét itt, illetve – még pályája elején egy lap tudósítójaként – Európa nagyvárosaiban töltötte.

Gabriel García Marquez számára a világhírt nem 1967-ben megjelent regénye, a “Száz év magány” hozta meg, hanem a pár évvel korábban kiadott, “Az ezredes úrnak nincs, aki írjon” című történet.

Egy hölgy, az író barátja, fájdalmáról és megrendültségéről beszél. Arról, hogy Marquezzel együtt mennyire hiányzik majd neki az is, amit barátjának már nem volt ideje megírni.

Köztük egy szerelmesregény, amelyet már nem fejezhetett be.

Egy rajongója sírva sorolja, mi mindenért szerette. Azt mondja, hálát kell adnunk az égnek azért, amit ránk hagyott, és amire élete során megtanított bennünket. Úgy gondolja, aki Marquezt olvas, másképp kezdi látni a világot.

Gabriel García Marquez művei több mint 30 nyelven, sok tízmillió példányban keltek el az elmúlt fél évszázadban. Akik közel álltak hozzá, azt mondják, hírnevét nehezen, de legalábbis vegyes érzelmekkel viselte. Attól tartott, hogy ez eltávolítja őt a realitástól, így aztán attól is, aki ő maga valójában.

Szülővárosában, a kolumbiai Aracatacában 2007-ben járt utoljára.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Nem mindenkinek tetszik a genfi megállapodás